100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Május 18-ig nyilvánosságra hozhatják a kegyelmi ügy részleteit. A kormány teljes körű és soron kívüli vizsgálatokat vár a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban. A 444 szúrta ki, hogy csütörtökön megjelent egy határozat, amely határidőket rendel a Magyar Péter által korábban tett ígéretekhez.
A dokumentum szerint augusztus 31-ig kell kivizsgálni, milyen jogsértések történtek 2005 és 2025 között a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskolában. A vizsgálatért a Pósfai Gábor belügyminiszter és Görög Márta igazságügyi miniszter felel.
Az intézmény igazgatója korábban Vásárhelyi János volt, akit kiskorúak elleni szexuális bűncselekmények miatt ítéltek el. Helyettesét, K. Endrét azért marasztalták el, mert megpróbálta eltussolni az ügyeket. K. Endre kegyelmet kapott Novák Katalin akkori köztársasági elnöktől. A botrány következményeként Novák és az ellenjegyző Varga Judit igazságügyi miniszter is távozott a közéletből, ugyanakkor több fontos körülményre a mai napig nem derült fény. Ezek felderítéséért Görög Márta a felelős.
Az új kormány azt is elrendelte, hogy teljes körűen és soron kívül vizsgálják felül a kegyelmi határozathoz vezető körülményeket, majd a megállapításokat hozzák nyilvánosságra. A feladatért az igazságügyi miniszter felel, a határidő május 18. Magyar Péter szerdán arról beszélt: ha a teljes kegyelmi akta nincs meg az Igazságügyi Minisztériumban, akkor elvárja Sulyok Tamás köztársasági elnöktől, hogy hozza azt nyilvánosságra.

A határozat további tíz területen is konkrét feladatokat és határidőket rögzít. Június 16-ig felülvizsgálják az állambiztonsági múlt feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvényt, amelyért a belügyminiszter, az igazságügyi miniszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter felel. Az előzetes tervek szerint az ügynökaktákat október 23. környékén hozzák nyilvánosságra.
A titkosított nemzetközi szerződéseket, a kormányhatározatokat és a NER időszakában tartott kormányülések összefoglalóit folyamatosan vizsgálják felül, utóbbiaknál mérlegelik, mit lehet nyilvánosságra hozni. Emellett teljes körű felülvizsgálat indul a kiemelt beruházások és az azokhoz kapcsolódó döntéshozatali folyamatok ügyében is, amelyért Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, valamint Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter felel.
A kormány az Európai Ügyészséghez való csatlakozás előkészítésére is határidőt szabott: ezt június 1-ig kell előkészítenie az igazságügyi miniszternek. Júniusban felülvizsgálják a KEF által koordinált országos kórházi hűtési programot is, amelyet a határozat szerint folyamatosan fejlesztenek annak érdekében, hogy ne ismétlődjenek meg a tavaly nyári problémák.
Július 1-ig vizsgálják felül a közszolgálati médiaszolgáltatás rendszerét és finanszírozását, amiért a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter felel. Emellett jogszabályokat készítenek elő a vagyonadó és a bizalmi vagyonkezelés adómentességének megszüntetésére, a vagyonadóhoz kapcsolódó jogalkotási előkészítés határideje június 5.
A magas költségvetési hiány miatt a kormány előírta, hogy a 250 millió forint feletti pályázatokhoz és közbeszerzésekhez, valamint a 100 millió forint feletti eszközbeszerzésekhez Kármán András pénzügyminiszter jóváhagyása szükséges. Ez alól bizonyos területek – például a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok – kivételt jelentenek.
Több állami vállalatnál, köztük a MÁV-nál, a Magyar Postánál, az MVM-nél, az MFB Magyar Fejlesztési Banknál, a Magyar Export-Import Banknál, az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-nél és a Magyar Közútnál a pénzügyminiszter jóváhagyása kell a gazdasági vezetők kinevezéséhez, leváltásához és az üzleti tervek elfogadásához vagy módosításához. A társaságok gazdasági vezetőinek emellett havonta jelentést kell készíteniük a pénzügyminiszter számára.
A határozat szerint koncessziós szerződést vagy PPP-megállapodást is csak a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulásával lehet megkötni, módosítani vagy megszüntetni.













