100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Lopások miatt ideiglenesen biztonsági őr felügyeli a szegedi okosboltot – tudta meg a Délmagyarország. Zárás után, éjszaka a biztonságot mesterséges intelligenciával támogatott kamerarendszer garantálja, amely a gyanús mozdulatokat érzékeli és automatikusan jelzést küld a központnak.

A lapnak ugyanakkor Kelemen János, a Coop Szeged Zrt. vezérigazgatója elárulta, a májusban megnyílt okosbolt eddig sikeresen üzemelt. „Semmivel sem rosszabb a vagyonelszámolásunk, mint a többi üzletünkben. Ez pedig nagyon jó hír, hiszen eleinte mi sem voltunk biztosak abban, hogy ilyen zökkenőmentesen működik majd” – mondta Kelemen az eddigi tapasztalataikról.

A vezérigazgató szerint a tényleges visszaélések száma elenyésző volt. Példaként említette, hogy egy vásárlót tetten értek, amikor több terméket próbált fizetés nélkül kivinni. Tapasztalataik szerint a legtöbb probléma abból adódik, hogy egyes tolvajok olyan vásárlóval jutnak be az üzletbe, aki az alkalmazással nyitja az ajtót, majd ugyanígy segítik a kijutást is. Az egyik, rendőrség előtt is ismert elkövetőt két alkalommal sikerült azonosítani, a kamerafelvételek alapján gyorsan elfogták.

Olyan eset is előfordult, amikor egy erősen ittas férfi az ajtónyitás pillanatában sétált be az üzletbe, majd a pénztárgépek között lepihent. Néhány árucikket fizetés nélkül vitt el, de miután a rendőrség eljárást indított ellene, visszatért, és kifizette az ellopott termékeket.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A vállalat szerint a rendszer működése bizonyította, hogy a mesterséges intelligencia alkalmas a tolvajok kiszűrésére. A Coop Szeged vezetése ennek ellenére átmenetileg biztonsági őrrel is megerősítette a felügyeletet. „A vásárlók most találkozhatnak őrző-védelmi személyzettel, de ez átmeneti megoldás” – mondta Kelemen a lapnak. Az automatizált rendszer lényege éppen az, hogy emberi beavatkozás nélkül működjön, így hosszabb távon a biztonsági jelenlét megszűnik, jegyezte meg.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…