100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Csütörtökön tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 2025 márciusi ipari termelési adatokat, amelyek szerint a magyar ipar teljesítménye az előző év azonos hónapjához képest stagnált, míg az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva 5,4 százalékos visszaesést mutatott. Az adatokkal kapcsolatban több makrogazdasági elemző is megosztotta értékelését a HVG-vel.
Az ING Bank vezető elemzője, Virovácz Péter szerint a februári csökkenés után márciusban sem következett be érdemi élénkülés, és bár havi szinten 0,1 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás, ez leginkább bázishatás eredménye. „Összességében a piaci várakozásokat valamelyest alulmúló adatközlést láthattunk, de az első negyedéves GDP adat fényében vélhetően a várakozások is kellően nyomottak voltak” – tette hozzá.
A részletes bontásra ugyan még várni kell, de a KSH előzetes jelentése szerint a jelentősebb ipari alágak – a villamos berendezések gyártása kivételével – bővültek. Azonban Virovácz szerint ezek az eredmények is inkább a gyenge tavalyi bázisnak köszönhetőek, mintsem valódi teljesítményjavulásnak. A 2021-es év havi átlagához mérten a kibocsátás volumene 7,1 százalékkal alacsonyabb, amihez hasonló visszaesést legutóbb a 2020-as Covid-zárások idején mértek.
„Mivel a hazánkban működő gyártók egy jelentős része továbbra is munkaerőt tartalékol, a gyenge ipari teljesítmények sorozata egyre közelebb visz minket a törésponthoz. Ahhoz a ponthoz, amikor a vállalatok tömegével döntenek majd úgy, hogy egész egyszerűen már nem éri meg, túl költséges a munkaerő tartalékolása. Két évnyi lejtmenetet követően egyelőre nem úgy néz ki, hogy 2025 lenne az az év, amikor a magyar ipar kimászik a gödörből. Sőt, egyelőre úgy tűnik, hogy még a gödör alját sem feltétlenül sikerült elérni” – fogalmazott a HVG-nek Virovácz.
Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője a német gazdaság év eleji jó teljesítményét is megemlíti, ugyanakkor rámutat, hogy az eszkalálódó vámháború rontotta a hangulatot. „A globális kereskedelmi konfliktus, a tarifák hektikussága általános bizonytalanságot okoznak és a bevezetett moratórium tovább nyújtja az időbeli síkon” – írja. A befektetők emiatt kivárnak, elhalasztják fejlesztéseiket, beruházásaikat, ami a tőke kivonását és a kapacitásbővítések csúszását eredményezi. Nagy szerint a növekedési hatás legkorábban 2026-ban jelentkezhetne, azonban a kereskedelmi konfliktusok miatt ez is kétségessé vált.
Németh Dávid, a K&H elemzője szerint reményt ad, hogy márciusban az egyik legfontosabb alszektorban, a járműgyártásban növekedés volt, viszont az akkumulátorgyártást magában foglaló villamosberendezések előállítása mínuszban maradt. „Az év második felében már elképzelhető, hogy látunk pozitív számokat is, de összességében az éves átlagos ipari teljesítmény 2 százalékos csökkenést mutathat az előző évhez viszonyítva.”













