100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„A meccs elején fej-fej mellett haladtak a csapatok. 3–3 után azonban robbantottunk” – írja oldalán a Pick Szeged. Tobias Thulin a hazai kapuban bravúrt bravúrra halmozott, a védelem remekelt, elől pedig jöttek a gólok, különösen Mario Sostaric volt elemében, aki szélről és hetesből is szórta a gólokat.
A szegedi csapat a második meccsét játszotta szerdán a K&H férfi kézilabda ligában, most a HE-DO B. Braun Gyöngyös ellen.
Egyre nagyobb lett a távolság a két csapat között, Janus Smárason is megszerezte első hivatalos szegedi gólját, így a szünetben már 10 góllal, 18–8-ra vezetett a Szeged a Gyöngyös ellen. „Pont annyi volt az eredmény harminc perc után, mint az elmúlt szombaton az Eger ellen.”
A hazai kapuba érkezett Nagy Martin, illetve a második játékrészben kapott szerepet William Bogojevic is. „Kicsit lazábban kezdtünk, a vendégek pedig rendre a kapunkba találtak. Igaz, arra nem volt esélyük, hogy közelebb kerüljenek. Marin Jelinic és Szilágyi Benjámin is szép gólokat szerzett, de William Bogojevic és Lazar Kukic bombái is utat találtak, így ismét visszaállt a 10 gólos vezetésünk.”
A leírás szerint Nagy Martin nevét is többször skandálta a lelkes B-közép, amely végig űzte, hajtotta a fiúkat. A hajrában néhány technikai hibát vétettek a hazaiak, így közelebb került a Heves vármegyei alakulat, de így is magabiztosan, 35–27-re nyert a Pick Szeged.
„Az első félidővel elégedett vagyok, nagyon koncentráltan kézilabdáztunk ekkor. A második félidőre vesztettünk a koncentrációnkból, de a Gyöngyös is jobban játszott ebben a periódusban, szóval ehhez mindenképpen gratulálok. Ugyanakkor elégedett vagyok a mérkőzéssel, remélem hasonlóan alakul majd a jövőnk is” – nyilatkozta Michael Apelgren a meccs után.
„Jól éreztem magam a pályán, a védelmünk az első félidőben tökéletes volt, a második játékrészre viszont picit fellazult. Három hónap után nagyon jó volt hallani, ahogy a B-közép skandálta a nevemet, ezt mindig magammal viszem a mérkőzésekről” – mondta Nagy Martin. Szombaton 18 óra 15 perckor ismét hazai pályán, a PICK Arénában vív majd a csapat a MOL Tatabányával.













