100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Vízvezeték-rekonstrukciós munkálatokba kezd a Attila utca Tisza Lajos körút és Bolyai János utca közötti szakaszán a Szegedi Vízmű Zrt. Emiatt augusztus 8-tól kell parkolási korlátozásra és forgalomelterelésre számítani az érintett szakaszon, közölték lapunkkal. A tervek szerint október végére fejeződnek be a víziközmű-munkálatok, ezt követően az utcaszakaszt teljes szélességben újraaszfaltozzák.
A munkával az elöregedett AC (azbesztcement) vezetéket cserélik 150 méteren, illetve az arra kapcsolódó bekötések felújítására is sor kerül. A munkálatokat a Szegedi Vízmű megbízásából alvállalkozó végzi.
A vezetékrekonstrukció szakaszosan halad majd, és egy forgalmi sávot, de jellemzően a parkolókat érinti majd. A közlekedés a buszok és a trolik számára biztosított lesz, más járművel – autó, kerékpár, motor – nem lehet majd az Attila utca ezen szakaszára behajtani. A Bolyai János utcán az áthaladás jellemzően biztosított lesz – útszűkület mellett, váltott irányban –, a kereszteződés teljes lezárására csak rövid ideig – időszakosan, legfeljebb néhány óráig – kerül sor a munka előrehaladásától függően.
A közlekedést a munkálatok idejére kihelyezett táblák segítik augusztus 5-től, így a Vízmű azt kéri, hogy az arra közlekedők fokozottan figyeljenek. Az érintett körzetben az ivóvíz szolgáltatásban csak átmeneti, kisebb időszakos korlátozások várhatóak, melyről az érintett fogyasztókat az előírtak szerint értesíti majd a szegedi cég.













