100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Nem volt túl jó éve tavaly a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft-nek, ugyanis csaknem 19 millió forintos veszteséggel zárták 2023-at, írja a Délmagyar a városi cég azon beszámolójára hivatkozva, amit a szegedi közgyűlés fogadott el legutóbbi ülésén.
A dokumentum szerint a közgyűlés energiamegtakarítási intézkedései miatt a Tourinform Iroda, valamint az Alsóvárosi Tájház 2023. január 2-től 2023. március 3-ig zárva volt, a Tourinform Iroda ekkor ideiglenesen a Polgármesteri Hivatalban működött.
A 19 milliós veszteség ellenére a számok nem festenek rosszul, a szöveges beszámoló szerint „2023-ban nem csak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a turizmus, hanem elérte, sőt sokszor meg is haladta a 2019-es rekordadatokat”. Eszerint
tavaly 290 ezer 551 vendég összesen csaknem 580 ezer vendégéjszakát töltött Szegeden.
A tavaly előtti adatoknál ez 6, illetve 2 százalékkal jobb eredmény. Külföldről 2023-ban 13 százalékkal érkeztek többen Szegedre, mint egy évvel korábban. Jellemzően a Szerbiából, Romániából, Németországból és Ausztriából indulóknak volt kedvelt célpontja Szeged.
Belföldről egyébként 2 százalékkal jöttek kevesebben 2023-ban, mint 2022-ben, azok is többnyire Budapestről, illetve Bács-Kiskun vármegyéből.
A turisták az összes éjszaka 61 százalékát töltötték szállodákban, 28 százalékát magánszálláshelyeken, de többen aludtak panziókban is.













