100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Mindenki Magyarországa Mozgalom Alkotmány utcai irodájában kedden – értesült a Magyar Hang, ezt Szalma Botond, a Mindenki Magyarországa Néppárt kampányfőnöke is megerősítette a lapnak.
Szalma azt mondta, a NAV-osok dél körül érkeztek egy határozattal, ami kutatást és lefoglalást rendelt el a 2022 januárjától december 31-ig keletkezett könyvelési iratok kapcsán. A házkutatás délután fél ötig tartott, több száz megabyte-nyi adatot és körülbelül 1500 oldalnyi iratot foglaltak le. „Lehet, hogy dollárt kerestek, nem tudom”.
A kampányfőnök szerint Márki-Zay Péternek és a néppártnak nincsen félni valója, kizártnak tartja, hogy fekete pénzeket kaptak volna. „Maximálisan támogatjuk, hogy végre kivezessék az országot a korrupcióból, és reméljük, hogy minden egyes pártot, alapítványt alaposan meg fognak vizsgálni. Jó munkát kívánunk a NAV tényfeltárásához.”
A lap azt írja, a mozgalom jogászai nyolc napon belül nyilatkozhatnak arról, hogy tesznek-e panaszt az eljárás ellen. Egyébként éppen kedden kezdeményezett ügyészségi vizsgálatot az MMM Orbán Viktor felelősségének tisztázása érdekében a kegyelmi botrány ügyében.













