100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Átvette a Nobel-díjat vasárnap Stockholmban Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus. A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián.
„Az emberi tudás határait feszegetjük ezekkel a kutatásokkal, amelyek hozzájárulnak a világ fejlődéséhez és ezáltal a jövő megjósolhatatlan eseményeire is fel tudunk készülni” – hangsúlyozta nyitóbeszédében Astrid Söderbergh Widding, a Nobel Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Krausz Ferenc fizikus két francia tudóssal, Pierre Agostinivel és Anne L’Huillier-vel megosztva, az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért vehette át a fizikai Nobel-díjat. Karikó Katalin az amerikai Drew Weissmannal megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat.
Karikó úttörő munkássága új korszakot nyitott sokféle betegség kezelésében és megelőzésében, ő az első magyar nő, akit Nobel-díjjal tüntetnek ki. Múlt hét csütörtökön a kutató Nobel-előadását is megtartotta Stockholmban, amiben felidézte az mRNS-kutatás legfontosabb mérföldköveit 1961-től, amikor az mRNS-t felfedezték, napjainkig. Megemlékezett a kutatásokban nagy szerepet játszó tudósokról, és felvázolta, hogy milyen állomásai voltak saját tudományos munkásságának, és milyen kitartó kutatások vezettek egyik eredménytől a másikig.
Karikó Katalin októberben, már Nobel-díjasként látogatott Szegedre. Akkor nagy tömeg üdvözölte és több előadást is tartott. „Minden jó, ami történt, az Szegeden történt” – mondta. A kutató az első Nobel-díjas szegedi, Szent-Györgyi Albert egykori dolgozószobáját is megkapta akkor a Dóm téren. Ezt követően novemberben beszélt a tehetséggondozásról a Mathias Corvinum Collegium és a Szegedi Tudományegyetem szervezésében rendezett eseményen a Móra Ferenc Múzeum dísztermében, online.













