100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Jövő hétfőtől elkezdik lebontani a Temesvár főterén álló vertikális kertet, a „pepiniere”-t – írja Dominic Fritz polgármester posztja alapján a Press Alert. A Győzelem téri ideiglenes installációt az Európa Kulturális Fővárosa program keretein belül valósították meg, hasonlóan a veszprémi várba vezető várlifthez.
A lap azt írja, hogy sok temesvári lakos támadta az ötletet, mások, beleértve a turistákat is, vagyis a szervezők által közölt adatok ezt mondják. Az állványt november 6-ától kezdődően bontják le, a bejelentést Dominic Fritz polgármester tette, aki bejegyzésében méltatta a MAIO Architects nevű barcelonai tervezőiroda által készített projektet.
Bár sokan kontroverznek tartották, a fémszerkezetű installáció lehetőséget adott mindenkinek, hogy magaslatról tekinthessen rá a városközpontra, ősszel pedig elnyerte a nagydíjat a román építészeti biennálén.


„Több mint 180 000 látogató, számtalan Instagram-fotó és egy évnyi vita, amely kihívás elé állította és gazdagította közösségünket. Boldog vagyok az elért eredményekkel. A pepiniera megtanított minket más szemmel nézni városunkra” – írta Fritz.
A projekt költségvetése is vita tárgya volt, az elhelyezés és a megjelenés úgyszint. A tavaly év végén becsült összeg körülbelül 500 000 euró (~190 millió forint) volt, ebből 350 ezret (~135 millió forint) biztosított a város projektközpontja, a fennmaradó összeget pedig az OAR (Román Építészek Rendje) és egy bank fedezte. Az installáció megvalósításának költségvetéséből az általános gyártási költségek (szerelés, gépek, biztonsági és védelmi intézkedések, közművek) a finanszírozás 60%-át tették ki, a promóció és kommunikáció költségei pedig további 15%-ot. A fennmaradó rész a szerzők díjait, a szállítási költségeket, a személyzeti költségeket és a váratlan kiadásokat fedezte.
Ha egy látogatóra (vagyis pontosabban látogatásra) vetítve nézzük meg a költségeket, az jön ki, hogy 1055 forint / főre jött ki a toronykert, amit egyébként ingyenesen lehetett, és a héten még lehet is látogatni. Megéri egyébként, tényleg menő.














