100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Hétfőn állt forgalomba a MÁV „vadonatúj” mozdonyai közül az egyik, ám meglepetés, hogy nem az 1-es bécsi fővonalon, hanem a Tokaj IC élén Debrecenen, Nyíregyházán és Miskolcon át. A MÁV bemutatkozó videójában még minden rendben ment, azt is megemlítik, hogy bár használt járművek, korszerűek, stabilak és kiszámíthatóak.
Az első éles útján azonban műszaki hiba miatt kényszerpihenőt kellett tartania Kőbánya-Kispest vasútállomáson. Mint kiderült, a vasúttársaság tájékoztatása szerint a Tokaj IC-n ajtóvezérlési hiba lépett fel, vagyis nem a mozdonnyal volt a probléma. A helyszínen elhárították a hibát, és a szerelvény folytatta az útját, szerencsére már Budapestre visszafelé tartott ekkor. A mozdony visszafelé a Nyugati pályaudvarról 15:23-kor Záhony felé induló Nyírség-Kraszna InterCity élén közlekedett, ami már a tervezettnek megfelelően sikerült.
Időközben arról szólnak újabb, hivatalosan nem megerősített hírek, hogy egyetlen kapcsolón múlt a veszteglés Kőbánya-Kispesten, mivel a mozdonyvezető már jó ideje nem dolgozott ezen a típusú mozdonyon, így figyelmetlenségből adódóan nem sikerült a műszaki hiba utáni gyors helyreállítás.
A 15 bérelt mozdony csak elsőre tűnik újnak a MÁV járműflottája közt elvegyülve, valójában igencsak használtak. Az egyik szakportál szerint a Siemens Taurusok már 17 év körüliek, és 3 millió kilométer futásteljesítmény van bennük járművenként. Itthon 160 km/h-ra vannak engedélyezve – idehaza nincs nagyobb sebességű pálya –, de engedéllyel rendelkeznek Németországban, Ausztriában, Romániában, Horvátországban és Szerbiában is.

Valójában azért lehetnek szükségesek, mert az osztrák szabályok szerint egységes európai vonatbefolyásoló rendszerrel (ETCS) felszerelt mozdonyok járhatnak csak náluk, és a MÁV saját Tausur mozdonyaiban nincs ETCS, viszont nagyon drága lenne felszerelni őket vele. Ennek ellenére közel azonos kivitelűek a hazai vasutakon közlekedő 470-es sorozatú Siemens Taurus mozdonyokkal.
A bérelt mozdonyok egy része felhasználható az elöregedett V43-as típusú, 120 km/órás maximális sebességű vontatójárművek kiváltására, ami a MÁV szerint energiaköltség megtakarítást is eredményez.













