100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Merkantil Bank Liga tizedik fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Budapest Honvéd csapatát fogadta a Szent Gellért Fórumban. A másodosztályú rangadóra több mint háromezer néző látogatott ki. A kék-feketék edzője, Alekszandar Sztevanovics nem sokat változtatott a Tiszakécske elleni kezdő tizenegyhez képest, az eltiltását töltő Márkvárt Dávid helyére Prosser Dániel került, míg a védelemben Tóth Bencét Könczey Márk váltotta.
Az első félidőben a Szeged játszott mezőfölényben, Prosser Dániel mutatta magát többször, de gól nem született az első játékrészben. A meccs második felében megfordultak az erőviszonyok és a kispestiek domináltak jobban. A 86. percben büntetőhöz jutottak a tiszapartiak, miután Palincsár Martint buktatták a tizenhatoson belül. Bíró Bence higgadtan értékesítette a tizenegyest, amivel be is állította az 1–0 végeredményt.
Az utolsó percekben a Honvéd még egy piroslap után, tíz emberrel is nagyot küzdött az egyenlítésért, de a szegedi védelem jobbnak bizonyult. A Szeged-Csanád GA egy vereség és három döntetlen után tudott ismét győzni a bajnokságban, amivel újra közel kerülhetett a tabellát vezető Győri ETO és Nyíregyháza csapatához.
Szüksége volt a csapatnak a motiváló győzelemre, ugyanis a következő hétvégén a szombathelyi Haladás otthonába látogatnak majd, akik csak két ponttal vannak lemaradva a Szeged mögött. A Haladás után egy igazi alföldi fociünnepet tartanak majd a napfény városában. Szegedre a tavalyi első osztályú második helyezett Kecskemét érkezik majd, a cél a legjobb nyolc csapat közé való bejutás lesz a Magyar Kupában.













