100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A családja, két egységnyi rendőr és kutyák is keresték azt a férfit, aki szerda éjszaka a szegedi Semmelweis utcai Klinika SBO-osztályáról szökött meg, még a Boszorkányszigetet is átfésülték. Azt írta a Blikk, a 65 éves férfi epilepsziával küzd és nemrég sztrókja is volt, a család ezért nem értette, miként tudott elmenni a kórházból.
A rendőrség végül csütörtökön délután tájékoztatta arról a lapot, hogy a férfit megtalálták, ám erről bővebbet nem mondtak. Fia a Blikknek tegnap azt mondta, a férfi súlyos beteg, többször volt epilepsziás rohama és sztrókot is kapott, ám ennek ellenére mégsem tartották bent őt az orvosok. Legutóbb néhány napja szállították el, akkor is az új Klinikára, ám néhány óra múlva hazaengedték.
„Nem értettük, nem indokolták meg miért, csak hazahozták. Mi nem tudjuk itthon ápolni, mert szellemileg nincs is velünk és szerintünk szakembert igényel. Végig azt hitte, hogy még mindig a kórházban van” – mesélte a fiú. Miután hazahozták, csak néhány nap telt el, aztán szerda este nyolckor megint rosszul lett, ekkor vitték be újból a férfit, aki ezután eltűnt.
„Akkor azt mondták anyukámnak, hogy két óra múlva visszahozzák, holott egyáltalán nem volt észnél. Egész éjszaka várta anya, hogy hívjanak minket az orvosok a kórházból, hogy hazahozzák apát, de nem jöttek. Aztán reggel telefonon közölték, hogy az este az SBO-ról megszökött. Nem szóltak, csak utólag. Egész éjszaka kint volt egy szál papucsban, nagyon aggódunk érte” – mesélte a fiú a lapnak.













