Nem mindennapi túrahelyszín az Ásotthalom mellett dolgozó öreg olajkút és környéke, mégis érdemes felkutatni. Gyönyörű erdős területek veszik körbe, ahol minden szegedinek kötelező lenne ha mást nem, néhány hetente tennie egy kiadós sétát.

„Addig mennek, amíg meg nem lelik jobboldalt, ott fog bólogatni” – szólt vissza a bácsi az ásotthalmi erdőben, és még hozzátette, hogy ma már két embercsempésszel találkozott. Nem tudom, mi járatban volt ott, egyedül ácsorgott autója mellett a fák koszorúzta, végeláthatatlan homokos úton. Megjegyzéséből és abból kiindulva, hogy az ismert falu két kilométerre volt csupán, akár mezőőr is lehetett, bár erre csekély esélyt látok. A lényeg, hogy már túljöttünk azon a nazarénus temetőn, ami furcsamód egy tanya mögé van rejtve, de nem emlékeztem, merre kellett továbbmenni, ezért kértünk útbaigazítást.

Voltam már itt, néhány hónappal ezelőtt, akkor véletlenül találtuk meg a kutat, miután a temetőben végeztünk. Most is csak egyenesen kellett volna menni tovább, és ahogyan a bácsi is mondta, 2–3 kilométer múlva feltűnt volna a jobbon. Ez az egyetlen van errefelé, ezért amikor feltettem a kérdést, nem is az a válasz jött, hogy melyiket, hanem rögtön mondta is az irányt. Hajtottunk hát tovább a homokon, és nemsokkal később valóban feltűnt.

Teljesen szürreális ez a hely, egy kisebb rét, közepén a rozsdás, rozoga olajkúttal, mellette egy hatalmas, fedetlen, nyersolajjal teli konténerrel. A kút pedig bólogat, ahogyan helyben mondják, öreg fémteste nyöszörög, hajtásának ékszíja süvít. Nem illik a tájba, mégis teljesen természetes, hogy itt van, és legközelebb is itt lesz. Ezen a vidéken kettő kútról tudok összesen, van még egy Mórahalom mellett is, de az nem működik, nem bólogat. Tán most csókolt meg a rózsád, hogy a kút leállott.

Ha jól tudom, akkor az 1960-as évek óta van itt szénhidrogén-bányászat. 1969-ben a Petőfi Népe írta meg, hogy a szegedi olajbányászok amellett, hogy 151 ezer méternyi kutatófúrással és 328 rétegvizsgálattal teljesítették 1969. évi tervüket, fúróberendezéseikkel Üllés, Algyő és Tápé után új területeket is felkutattak Ásotthalom és Pusztamérges határában. Talán akkoriban állították az itteni kutakat is.

Az objektum maga messziről hirdeti, hogy veszélyes üzem. Drótkerítés öleli körbe, azon táblák sokasága inti óvatosságra a látogatót. Veszélyességi övezet! Vigyázat, automatikus visszaindulás! Legalább az egyiket értem. A táblákon túl azonban nem sok akadálya van, hogy bárki kinyissa a kis kaput, és nemes egyszerűséggel besétáljon. Aki bemerészkedik, az sem lesz viszont sokkal gazdagabb, ami az élményeket illeti, ugyanaz van odabent, ami kintről is lászik: hordók, csövek, különböző műszerek, és minden közepén a fekete lyuk.

Itt a beton megszakad, egy hasadék tárul fel, és abban a mindent befeketetítő anyag tűnik elő.

Ha követjük a folyamatokat, egy kígyózó fekete csőre lehetünk figyelmesek, ami a kerítés alatt átbújva vezet el a nagyjából egy méterre található méretes és szintén rozsdaette konténerig. Ebbe ha benézünk, még több nyersolajjal találkozunk. Néhány ezer literrel biztosan, de ki számolja. Lilásan törik rajta a fény, tetején sűrű massza ül.

Egy kicsit ha sétálunk az erdőben, tízméterekről van szó, egy újabb, kisebb létesítménybe botlunk. Itt már nincs a magasba nyúló torony, csak néhány cső, azokon egy nyomásmérő, mindezek mellett szétrohadt hordók, és a kötelető drótkerítés. Mocskos hely ez, mégis megvan a romantikája, alkalmas lehet egy kellemes őszi hétvégén ellátogatni ide.