100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Szegedi Tudományegyetem rektori posztjára várhatóan többen is pályáznak. Az egyetem közleménye szerint a jelöltek november 30-án a József Attila Tanulmányi és Információs Központban (JATIK) mutathatják be nyilvánosan a pályázatukat, a vezetői elképzeléseiket és az egyetem jövőjével kapcsolatos terveiket. Az eseményre minden egyetemi polgár elmehet.

Legutóbb nem volt verseny: 2021-ben egyedül Rovó László pályázott. Ő a szenátus nyilvános ülésén ismertette a programját, és 45 igen, 4 nem szavazattal kapott támogatást. Rovó második ciklusa 2027 júniusának végén lejár, és a szabályok szerint nem indulhat újra.

A pályázati felhívás október 9-én jelent meg, a jelentkezési határidő november 9. A kiírás szerint a feltételeknek megfelelő pályázatokat a szenátus véleményezi, majd többségi szavazással dönt a rektorjelöltről. Az elbírálás határideje 2027. április 10.

A bemutatkozást az egyetemet fenntartó Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriuma kezdeményezte, az egyetem vezetése pedig egyetértett vele.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…