100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A budapesti VERZIÓ dokumentumfilm-fesztivál válogatása november 15–19. között látható a szegedi Belvárosi Moziban – tájékoztatta szerkesztőségünket a mozi. A vetítések minden este 18 órakor kezdődnek, és öt film kerül műsorra, amelyek öt ország társadalmi és politikai kérdéseit mutatják be: az ukrajnai háború, az izraeli–palesztin konfliktus, a tudományos kutatás egy magyar orvos szemszögéből, marginalizált indiai nők sorsa, valamint az Amazon szakszervezetének küzdelme is terítékre kerül.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A programsorozat november 15-én indul Msztiszlav Csernov Oscar-díjas ukrán rendező filmjével, amely Budapesten kívül csak Szegeden látható. A 2000 MÉTER ANDRIIVKÁIG című, több díjjal elismert alkotás egy kis katonai egység útját követi végig, amely két kilométeren át harcol egy elpusztított falu felszabadításáért. November 16-án a EGYÜTTÉLÉS, NA PERSZE… című film kerül vászonra, amelyben Noam Shuster Eliassi izraeli békeaktivista humorista szerepében vizsgálja az izraeli–palesztin valóság ellentmondásait.

„Mi az élet? Egy kémiai információs rendszer” – vallja Dékány Gyula, Ausztráliában dolgozó magyar kutatóorvos, akinek pályáját a november 17-én vetített BELSŐ TÉR mutatja be. A film után Vizkelety Márton rendezővel és Ugrin Julianna producerrel dr. Szilárdi Réka szociálpszichológus beszélget. November 18-án az indiai Kolkata városába vezet a BORDÉLYBÓL A RIVALDAFÉNYBE című dokumentumfilm, amely szexmunkások és gyerekeik filmes közösségét mutatja be. A vetítést beszélgetés követi Szilárdi Réka és Vágvölgyi B. András részvételével.

A programsorozat november 19-én a SZAKSZERVEZET című filmmel zárul, amely az Amazon Labor Union történetét dolgozza fel. Az alkotás az Amazon munkásainak küzdelmét mutatja be a világ egyik legnagyobb vállalatával szemben, egy „Dávid és Góliát”-jellegű harcban. A vetítésekre kedvezményes bérlet váltható, a részletes program és az online jegyvásárlás a belvarosimozi.hu oldalon érhető el.

A Belvárosi Mozi november második felében a fesztivál mellett számos más programmal is várja a látogatókat. Újraindul az Imázsia Kínai Filmklub, a Pszicho Szabadegyetem és a Mozinet Filmnapok, folytatódnak a művészettörténeti vetítések és a Royal Ballet & Opera közvetítései. November 23-án az intézmény a 10. Európai Art Mozi Nap alkalmából európai filmkülönlegességeket és új magyar alkotásokat is bemutat.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…