Szegedi pletykák a parlamentben

Szeged és Vidéke, 1903. január 22. – Zajos a Háznak a képe. A képviselők ide-oda paktálnak, formuláznak, konspirálnak, biznak, reménykednek és aláirnak. Egyiknek Apponyi, a másiknak Széll.

Akármilyen nagy ügyek is forognak szőnyegen (csakugyan szőnyeges is a Ház), az anekdotázásnak és pletykának mégis helye van. Az ujságirónak pedig kötelessége ezeket följegyezni, különösen, amikor kettő éppen szegedi érdekü.

Az egyik Pázmándy Dénessel történt. Pázmándy Dénes mindennap eljár egyik köruti kávéházba sakkozni. Félelmetes a sakkban. Ember legyen a táblán, aki megmattolja. Megbizonyságolja, hogy sakkban tudja tartani az embereket. Egyik délután nagy sakkozó kedvében a szokott partnereit mind helybenhagyta.
— Veled se lehet már játszani, Dénes.
— Próbálja meg, aki meri.
— Megpróbálom én – mondotta valaki. Egy fiatal ember volt, aki figyelte a partikat.
— Hát van mersze?
— Talán!
— Jól van. De szivarban megy.
— Nem bánom.

Elkezdtek játszani. A hatodik huzásnál ugy benn volt a páczban Pázmándy, ahogy csak az lehet, akinek se királynéja, se bástyája. Kivette a szivart és odaadta.
— Csak meg akartam próbálni, mit tud. Most már komolyan játszhatunk.
A tizedik húzásnál olyan matt volt, mint Széll Kálmán az Apponyi-körlevél elolvasásakor.
— No nem baj. Még egy partit. Itt a szivar. – Elkezdették. A negyedik lépésnél meg se tudott mozdulni.
— Itt a szivar, barátom. Hanem maga tud sakkozni. Pázmándy Dénes vagyok.
— Én meg Maróczy Géza.

Ez az eset a szegedi sakkirálylyal esett meg. A másik, szintén a képviselőház folyosóján jár szájról-szájra. Egy fiatal zeneszerző, aki most aratja legnagyobb sikereit uj darabjával, megkérte a kezét egy nagyhirü szinésznőnek, aki most épp az ő darabjában játsza a czimszerepet. Ez a szerelem már régi keletü és a nagy feltünést keltő darab is csak megemlékezésül iródott volna a szegedi zeneszerzőtől a Szegeden is ismert müvésznőnek, aki azonban még nem nyilatkozott.

Ilyen hirek járnak most a Ház folyosóin. Mind a kettő való. Sokkal kevésbbé hamisitott, mint a nagy garral hirdetett politikai szinjátéka Széllnek és Apponyinak. A Széll és Apponyi szinjátékról különben a király is érdekesen nyilatkozott. Széll Kálmán mondotta egy nagy társaság előtt.
— Fölmegyek Bécsbe. Kedvem nem sok van hozzá! A katonai javaslatok dolgában mindig kellemetlen az ő felségének való referálás. Legutóbb, amikor Apponyi előterjesztéseit elmondottam, ezeket mondotta Ő felsége:
— Wer ist denn eigentlich der Ministerpresident in Pest? Széll oder Apponyi?
Igy szólt a magyar király.
— Kicsoda a miniszterelnök nálunk? Széll-e vagy Apponyi?
Egyik sem. Fejérváry .

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1903. január 22-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.