A vásárhelyi sorozatgyilkos levele a fegyházból

Vásárhely és Vidéke, 1902. október 23. – Gyönyörü, igazi kaligrafikus betükkel irott levél jutott kezeinkhez, melyet Diószegi Flóris intézett az illavai fegyházból a napokban Galyas Károly nagybátyjához. A nyolczszoros gyilkos, ki annak idején egész családját, apját, anyját és testvéreit elpusztitotta egy éjszaka, a miért a biróságok, tekintettel fiatal korára, 15 évi fegyházbüntetéssel sujtották, lélekben teljesen megtörve sinylődik a fegyház falai között s miután megtanulta ott a szabó és a czipész mesterséget, most irnoki teendőket végez, amire gyönyörü irása képesiti. Diószegi Flóris, mint maga irja, 2 és fél esztendő mulva szabadul ki a fegyházból, azonban levele sejteni engedi, hogy soha nem tér vissza többé Vásárhelyre, hanem elmegy valahová messze, ismeretlen emberek közé, ahol szemrehányásoktól menten tengetheti majd tovább életét.

Érdekesnek tartjuk levelét, mely lelki világát is elibünk tárja, közölni az alábbiakban:

„Kelt 1902. év október hó 5-én, Illaván, Kedves nagybátyám! Szorongó szivvel fogok tollat e sorok megirására, mert érzem méltatlanságom, ha szivem oly ártatlan maradt volna, mint volt, midőn esténkint alapokból fölolvasgattam kedves bátyámnak, most nem kellene alkalmatlankodástól tartanom. Gyakran élénken visszaidéződnek emlékeimbe azok a felejthetetlen, örömdus szép napok, melyeket kedves körükben és szegény szerencsétlen családom körében,mint iskolás gyermek, tizenöt éves koromig átéltem. Most még az sem engedtetik meg, hogy a multnak ezen örömeire kinos gyötrelem átélése nélkül gondolhassak vissza, mert nálam ezek is csak az önvád kinzö fegyverét élesbbitik.

Bár tudatában vagyok annak, hogy a tőlem vett levelek nem szülnek kellemes hatást önnél s kedves családja körében, én mégis remélem megbocsátanak, ha a hála érzelmétől ösztönözve e sorok által alkalmatlankodom és ez után alázatos kérésemre életviszonyaikat, valamint kedves nagy atyám életbenlétét, vagy halálát tudatni fogják velem.

Kedves Annus néném talán nem fogja megvonni tőlem bocsánatát, melyet itt kérek ujra, mert szemei engem nem látnak soha, ajkaink nem érintik többet egymást. Ami engem illet, bár gyenge, de egészséges vagyok; foglalkozásom illetőleg már több féle volt, u. m. szabó, az itteni szabók katonai egyenruhát készitenek, voltam czipész, ez itt legtöbbet érő annak, aki ezt birja; egy pár év óta és jelenleg az intézeti iparüzletnél irnokoskodom. A ránk jövő márczius 15-ről 2 évre, ha szerencsétlenség nem ér, szabadulni fogok. De ez nem hozza el a viszontlátás napját, melyet óhajtok, de nem tudnék elviselni. De bármily távol az is a sors, vagy szeszélyem, a távolban is szeretettel fogok gondolni Károly bátyámra, Annus nénémre és kedves családjukra, kiket az ég Istene áldjon meg minden jóval, ezt őszinte kivánja:

Flóri

Ez a cikk eredetileg a Vásárhely és Vidéke című lapban jelent meg 1902. október 23-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.