A mi tisztviselőink a torony alatt hajszolják az álomképeket, nyakra főre készíttetik a terveket, valósággal félrevezetik a közönséget

Vásárhely és Vidéke, 1901. október 10. – Előző czikkünkben a városi tanács semmittevéséről és munkátlanságáról szólva, töredelmesen ismerjük be e helyen, hogy elvetettük egy kissé a sulykot, mert a tanács igen is dolgozik, töri az eszét s nagyszabásu tervekkel foglalkozik. Legutóbb ugyanis megbizta a mérnöki hivatalt, hogy a Solti-féle telken épitendő emeletes tüzoltói laktanyára készitsen sürgősen és haladéktalanul terveket s azokat még e hó végéig mutassa be a tanácshoz.

Ime, a városi tanács munkásságának tehát ismét egy nagy és szép jelével találkozunk. Ha aztán ehhez még azt is hozzászámítjuk, pedig hát oda kell számitanunk, hogy ugyancsak a városi tanács foglalkozika „Sas” vendéglő, a „Szarvas” vendéglő, a népkerti vigadó kiépitésének eszméjével is, mely épületeknek már a tervrajzai is készen állanak, továbbá dolgozik és munkál a közkórház, a közvágóhid és a csatornázás ügyein is, akkor szégyenkezve és ámulvakell levennünk a kalapunkat a tanács szorgalmas munkássága előtt, mely felől bátrak voltunk eddig kételkedők lenni.

Hogy kitől és mikor nyert a városi tanács megbizatást arra nézve, hogy egy tüzoltói laktanya épitésére vonatkozólag tervrajzokat készittessen a mérnöki hivatallal, megvalljuk őszintén, hogy nem tudjuk. A törvényhatóságtól bizonyosan nem, mert annak eszében sincs, hogy tüzoltói laktanyát épittessen ez idő szerint. És nem tudjuk azt sem, hogy az információnk szerint 30.000 koronába kerülő laktanya költségeit honnan és miből akarja előteremteni a tanács, mikor a fogyasztási adópótlékok és átirási krajczárok után befolyó jövedelmet az utolsó krajczárig elnyelik a felemelt tisztviselői fizetések és közigazgatási költségek.

Talán a regálekötvények árából? És ha onnan, akkor honnan vesszük a „Sas” és „Szarvas” vendéglők, a népkerti vigadó, a közvágóhid felépitéséhez és a csatornák elkészittetéséhez szükséges költségeket? Mert ezekre már nem telik a regálekötvények árából. Talán a pótadót fogjuk emelni?

No hát, édes magyarom, megitélheted ebből is, hogy milyen irányu a városi tanács munkássága s miféle hiábavalóságokon törik az eszüket a mi tisztviselőink a torony alatt. Üzik és hajszolják folytonosan az álomképeket, ábrándoznak 100 és 200 ezer forintos alkotásokról, készittetik nyakra főre a terveket, anélkül, hogy számot vetnének a város anyagi viszonyaival, hogy tudnák, honnan veszik elő a szükséges pénzt. Valósággal félrevezetik és megtévesztik a közönséget azzal, hogy örökösen ilyen nagyszabásu dolgokat dobnak felszinre, holott jól tudják, hogy azokat létrehozni nem tudjuk és pedig annál kevésbbé, mert a szükséges alkotásoknak még a sorrendjével sem vagyunk tisztában.

Nemcsak boszantó, de bohózatos dolgok is ezek nagyon, melyekkel legközelebbbehatóan is foglalkozni fogunk.

Ez a cikk eredetileg a Vásárhely és Vidéke című lapban jelent meg 1901. október 10-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.