Vásárhely és Vidéke, 1901. október 6. – A mult héten a szentesi vasuti vonalon történt. A vonat egy II. oszt. fülkéjébe Szentesen, közvetlenül az elindulás előtt, egy ur ugrott be.— Majd lekéstem, – hebegte ijedten, miközben a csomagjait rakosgatta fel a kocsi hálójába. Aztán előszedett a bőröndjéből egy uti sapkát, levetette a czipőit, papucsott huzott, aztán pipára gyujtott.
— Nem zsenirozza a füst nagysád? – fordult a sarokban ülő hölgyhöz.
— Nem! – válaszolt a hölgy.
— Hová tetszik utazni, – fordult erre a hölgy mellett ülő férfihoz.
— Haza, – volt a rövid válasz.
— Hova haza? – kiváncsiskodott a jövevény. – Talán Vásárhelyre?
— Nem.
— Szegedre?
— Nem.

A kiváncsi ur elhallgatott. Majd végighevert a pamlagon és nézte az egymás mellett ülő párt. Fiatal házasok, gondolta magában s bóbiskolni kezdett. De azért fél szemmel folyton utitársait leste. A férfi oda hajlott a nőhöz és hirtelen átkarolta. A nő nem ellenkezett. Majd levette a hálóból utitáskáját és a nőt, anélkül, hogy egy szót is szólt volna, brutális erővel belegyömöszölte az utitáskába, melyet aztán visszatett a helyére.

A későn jött utas homlokán hideg verejték kezdett gyöngyözni és a fogai is összeverődtek attól a nyöszörgő, panaszos hangtól, mely a bőröndből hallatszott. Hirtelen felugrott, kirohant a folyosóra és torkaszakadtából kiáltozni kezdett:
— Gyilkos, segitség!
A szomszéd fülkéből a megzavart utasok rémülten kérdezősködtek:
— Hol öltek?
— Itt, – szepegett a megrémült, halotthalvány utitárs és rámutatott a fülkére. Az utasok besiettek és elháritották a lámpáról az ernyőket. De egy férfin kivül ott senkit sem láttak.
— Kit öltek meg? – fordult a kérdés mindenfelől a csendzavaró felé.
— Ott a bőröndben! – mutatta az fogvaczogva.

A fülkében ülő férfi a legnagyobb lelki nyugalommal várta, hogy a bőröndöt felnyissák. Ami meg is történt és egy csinos női fej vált láthatóvá, mely azonban viaszból volt és egy rugókra járó életnagyságu báb alkatrészét képezte. Mielőtt a körülállók csodálkozásukból magukhoz térhettek volna, a fülkében ülő férfi felállott és bemutatta magát.
— Balthazár, bűvész és hasbeszélő vagyok!

Az utólérhetetlenül ügyes csoda-büvész improvizálta vasuton unalmában a tréfát, melyért aztán a felzavart utasok kárpótlására és nagy ámulatára néhány gyönyörü virágcsokrot huzott ki a lámpából, melyekkel mindegyiküket megajándékozta.

Ez a cikk eredetileg a Vásárhely és Vidéke című lapban jelent meg 1901. október 6-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.