Csongrád Megyei Hírlap, 1970. július 15. – Barátom, a kutatómérnök, magas, szőke, harmincnyolc éves, azt mondja nekem:

— Ide figyelj, te vagy az egyetlen, aki meg tudsz engem érteni. Ismered Ilonát. Imádom. Soha nem hittem volna, hogy ilyen van. Megérkezik és a szívem klitty-klitty, vad dobolásba kezd, holott még nem történt semmi. És amikor beszél… Imádom a hangját. Szeretnék letérdelni előtte a nyílt utcán, kezet csókolni neki, és megköszönni, hogy a világon van. Csak azóta van értele az életemnek, hogy megismertem. 
— Jó, jó, de mit kell ezen megérteni? Megkedvelted ezt a lányt. Ilyen már volt…
— Ilyen még nem volt. Ő pontosan olyan, mint senki más. Mióta ismerem, csak azóta tudom, mi a boldogság. 
— Tényleg, mi a boldogság? 
— Bemenni vele egy eszpresszóba, véletlenül megfogni a kezét. 
— Én is voltam már veletek. Kezet is fogtam vele. Semmi örömet nem éreztem. De ha már itt tartunk, szeretnék valamit kérdezni, ha nem haragszol, vagy akkor is. Ez a lány sokkal fiatalabb, mint te. Műveletlen is. Elismerem, hogy csinos a maga módján, de te, aki tudós vagy és felnőtt, miről beszélsz vele? 
— Vele? Mindenről. Soha nem találkoztam még érdekesebb, izgalmasabb emberi lénnyel. Tegnap például elmesélte, hogy krumplit főzött ebédre. Reszkettem a gyönyörűségtől. Elmondta, hogy gyanútlanul sétált az utcán, éppen bevásárolni indult a KÖZÉRT-be. Már-már beért az üzletbe, amikor meglátott egy dinnyét. Befőttet. És rám gondolt. Érted? Eszébe jutottam. Hát ilyen nő ez!
— Igen. Persze, most már értem. És mi van Lajossal? Mostanában ritkán látlak benneteket együtt. 
— Mert Lajos unalmas, mint egy értekezés, nem is tudom, hogyan tudtam vele barátkozni eddig. Nagyképű. Jó múltkoriban arról beszélt, hogy a tenger fövenyéből az atomtitok megfejtése után bármit elő lehet majd állítani. Állítólag az aranynak sem lesz komoly értéke, mert már megoldották az aranycsinálás titkát, mióta kiderült, hogy minden test atomokra bontható. Erre én azt mondtam, Ilona nagyon szereti a pörkölt csirkét, de nem tejföllel. Nem is válaszolt, hanem arról kezdett beszélni, hogy az utast fellövik a világűrbe, és ott megvárja, amíg aláfordul a földnek az a része, ahova menni akar, és ott leszáll. Tehát a hegy megy Mohamedhez. Hát ilyen a Lajos. Nem lehet vele két értelmes szót váltani. No, de hagyjuk ezt. Ilona tegnap azt mondta, hogy tavaszi kosztümöt szeretne. Fantasztikus. Ennek a lánynak mindig eszébe jut valami. 

Ez a cikk eredetileg a Csongrád Megyei Hírlap című lapban jelent meg 1970. július 15-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.