Vásárhely és Vidéke, 1901. július 4. – Harczias kinézésü, egészen őszbe csavarodott polgár állitott be a napokban Juhász Mihály polgármesterhez s nagy alázatossággal panaszolta el, hogy az egyik hivatalos helyiségből kiutasitotta az egyik tisztviselő, holott ő épen nem vétett neki semmit, csak az igazat mondta meg.

— Hát aztán mit mondott neki, öreg? – kérdezte a polgármester.
— Először is azt mondtam, hogy nem kezelek alá az irásnak és nem fogom meg a pennát sem, mert életemben egyszer már alákezeltem s azt is 300 pengőm bánta meg.
— Azután?
— Azután az a bizonyos ur megharagudott s mert mégse tudott becsapni, azt mondta, hogy paraszt vagyok, takarodjak a hivatalból.
— Hát erre mondott-e kend valamit?
— Hogy mondtam-e? Mondtam ám. Én is kivágtam, hogy az ur itt csak szolga, hát ne parancsolgasson nekem. Erre aztán kinyitották előttem az ajtót…
— Most aztán panaszt emel?
— Azt.
— Lássa kend, azért nem lehet, mert maga sértette meg először azt az urat, aki azután jogosan kivezettette a hivatalból. Most már épen kvittek.

Az öreg, őszbe csavarodott polgár leütötte a fejét, gondolkozott egy darabig s kisomfordálva a hivatalból, csak ugy magában mormogta: No még „kivitt” se vólam idáig senkivel!

Ez a cikk eredetileg a Vásárhely és Vidéke című lapban jelent meg 1901. július 4-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.