Szentesi Hirlap, 1920. június 20. – Gyakran halljuk még ma is, amikor pedig rohamléptekben követik egymást a mulatságok és matinék, fiatal lányoktól, fölserdült legény emberektől, hogy unatkoznak, hogy nincs itt semmi értve ezalatt, azt, hogy nincs társadalmi élet.
Szegény ifjak és szegény öregek! Miért szeretitek egészségeteknél is sokkal jobban a kényelmet, a semmit-tevést? Csak egy párszor mondjatok le a kényelemről, a sorvasztó, közönyössé tevő „kényelemről”, esténkint sétáljatok le a sporttelepre, ott próbálja fölkeresni mindenki a neki leginkább megfelelő sportot, – nem az udvarolás vagy udvaroltatás legnemesebb sportját – és már azzal is jót tett önmagának, hogy friss levegőn volt, de bizonyos, hogy előbb utóbb megkedveli a sportok valamelyik ágát. Testünk nevelése, ellenállóképessége a betegségek ellen növekedik, kialakul az a társadalmi élet, amelyik Erdélyt oly vonzóvá tette és amelyik oly erős összetartást oltott a láncok sulyától görnyedő elnyomott Testvéreink szivébe. A gyakori érintkezés ott a szabadban, a gondolatok kicserélése közelebb hoznák egymáshoz a különböző koru és társadalmi állásu embereket, mert boros kancsó és kártya mellett még a jóbarátok is ellenségekké lehetnek.
Mikor e sorokat irom, szinte hallom az olvasók megjegyzéseit, hogy lehetetlen eszméket hirdetek. Igaz, nagyon nehéz ennek keresztülvitele, de én már láttam csodát. A legelső és legfontosabb föltétel: kezdjünk ehhez a nagy munkához azzal az erős elhatározással, hogy lehet, hogy keresztül akarjuk vinni. Az elérhető eredmény hatása beláthatatlan. Ha mint emberek mennénk oda, de előitéletektől mentesen, ha ott a gazda, iparos tisztviselő, kereskedő és földmunkás szeretettel üdvözli egymást és egy kis testgyakorlás után ugy bucsuznak el egymástól, hogy abból mindnyájan megérzik kölcsönös megbecsültetésüket, ha ott senki sem fogja éreztetni sok holdas „kis-király” voltát, de bármily szerény is, érzi, hogy munkájával ő is lehet az Egyletnek igen hasznos és megbecsült tagja, akkor megváltozik Szentes, nem lesz többé unalmas fészek és megváltozik „csonka Magyarország” mai határvonala.
Ezt mindenkinek akarnia kell. A keresztülvitel tagadhatatlan, hogy ma még akadályokba ütközik nemcsak az általános közöny miatt, hanem anyagiak miatt is. Ma a Szentesi Torna Egylet csak kinlódik, máról-holnapra él – de élni akar! Le akar győzni minden akadályt. Ezért rendezi a mai nagyméretü Sport-napot. Megmutatjuk, hogy tudunk segiteni szükebb hazájukból számüzött honfitársainkon, segitsünk hát önmagunkon is. A Szentesi Torna Egylet a miénk! Fejlődésének mi vesszük hasznát, oly értékes hasznát, amely kárpótol bennünket minden fáradságért. Minél nagyobb számban vegyünk tehát részt az ünnepélyen és mindnyájan lépjünk be a Szentesi Torna Egyletbe.
Ez a cikk eredetileg a Szentesi Hirlap című lapban jelent meg 1920. június 20-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.
