Szeged és Vidéke, 1904. március 6. – A legjobb magyar lap ezidőszerint Az Ujság. Ez nemcsak a mi véleményünk, hanem egyáltalán a nagyközönségé is. Ennek az ujságnak minden sora „meg van írva”. Kitünően szerkesztik, pompásan irják.

De semmi emberi dolog nincs hiba nélkül. Az Ujság sem szükölködik ebben. Gyöngéje a jólértesültség. Iszonyatos büszke rá, hogy ő milyen jól van mindenről értesülve. Hát jól is van, tagadhatatlan. A kormány, a minisztériumok, az állami hivatalos világ körébe tartozó dolgokról. Könnyü neki, Tisza István grófot szolgálja.

De hát még a kormányon, a minisztériumokon és az állami hivatalokon kivül elég nagy határ van. Ezen a határon kivül esik Pálfy Ferencz szegedi polgármester is. Hires ember, jeles ember, mégse a Tisza István embere. Az Ujság is hiába hóditgatja, mert ő megmarad a mienknek, a szegediek első polgárának. Lemondási szándékát se Az Ujsággal közölte először. Ez mindenesetre udvariatlanság volt tőle. S még inkább immár a jólértesültség rovására megy. Hiszen Az Ujságot Pálfy Ferencz számára csinálják s mégis – szörnyüség elgondolni is – a Szeged és Vidéke tudta meg legelsőnek a mi pátriárkánk lemondási szándékát. Pedig erről tudomást kellett szereznie Az Ujságnak is, ha mindjárt odaveszett is Pálfy Ferencz esetében a hires jólértesültség. De értsük meg jól ezt a jólértesültséget. Ez könnyű dolog, csak el kell olvasnunk Az Ujság mai számát, amely Pálfy Ferencz nyugalomban czim alatt a következőket írja:

„Kerülő uton, egy aradi ujságból kapjuk a hirt, hogy Pálfy Ferencz, Szeged nagy érdemü polgármestere megelégelte a hosszu közszolgálatot s még a folyó márczius hónap 24-én, születésének nyolczvanadik évfordulóján be fogja jelenteni nyugalomba vonulására való elhatározását. A város közönsége mély sajnálattal értesült az országos nevü agg polgármester ezen elhatározásáról, mely annyira szilárd, hogy Pálfy barátai és ismerősei előtt már éppen nem csinál titkot belőle. Pálfy Ferencz rendkivül sokat tett Szegedért, annak történelme egészen össze van forrva az ő nevével. Agg korára való tekintetből már többször vissza akart vonulni, de lebeszélték. Most azonban eltökélt szándéka, hogy nyolczvanadik születésenapján nyugalomba megy. A város közönsége lelkes ovácziót készül rendezni ez alkalomból derék öreg polgármesterének. Ez a hir minket is közelről érdekel, mert hiszen tudvalevőleg mi egyenesen Pálfy Ferencznek és a vele egy fáju „pálfyferenczeknek” csináljuk Az Ujság-ot. Már most, ha az öreg ur csakugyan nyugalomba talál menni (amit nem igen hiszünk), örüljünk-e, busuljunk-e, nem tudjuk. Örvendünk, mert több ideje lesz »Az Ujság« ellenőrző böngészésére; busulunk, mert a jóember, derék ember soha elég öreg ahoz, hogy jogot váltson a közpályáról való visszavonuláshoz.” 

Már most micsoda jólértesültség ez? A „Szeged és Vidéke” vezérczikkben jelenti a polgármester elhatározását. Czikkünk alapján egy aradi laptársunk ujdonsághirt ir. Ezt elolvassák „Az Ujság” szerkesztőségében és elcsodálkoznak, hogy lám, kerülő után, egy aradi lap tudósitása révén kapnak ők erről a dologról hirt. (Noha az aradi lapokat mégse kizárólag azért csinálják, hogy „Az Ujság” hireket kapjon belőlük.)

Ha azonban ez meg is ingatja némileg „Az Ujság” csalhatatlan jólértesültségébe vetett hitünket, hamarosan ismét megszilárdul az, ha olvassuk, hogy a polgármester „már többször vissza akart vonulni, de lebeszélték”. Ez már igazi jólértesültség, mert itt Szegeden azt tudtuk, hogy a polgármester ennekelőtte csak egyetlen egyszer emlegetett visszavonulási szándékot, a legutóbbi tisztujitáskor, de akkor se komolyan. Még jobb „jólértesültségre” vall, hogy „Az Ujság” nem hisz abban, hogy Pálfy Ferencz csakugyan fölgondolta már, hogy nyolczvanéves korában talán ő is megérdemel némi nyugalmat; ő, aki eddig minden nyugalmát föláldozta a köznek, a hivatalnak, Szeged városának. Pedig hát ma a polgármester maga kijelentette ezt Rósa Izsóéknak. De erről „Az Ujság” majd szintén öt-hat nap mulva Aradról fog értesülni.

Hát ilyen manapság a „jólértesültség”. Ugy látszik, jólértesült hely csak egy van: az Uristen itélőszéke. Amit emberek csinálnak, mindenfajta dolog alá van vetve a tévedéseknek. De ezt beismerni nem szégyen. Még a kormányok, a minisztériumok, az állami hivatalok is csinálnak baklövést, megtévednek, korrigálnak. Hát még hogy ne tévedne meg az ujság, amelyet lázas postamunkával szerkesztenek és irnak? Amikor sokszor még arra sincs idő, hogy ha valami szenzácziós hirt az aradi lapban olvasunk, hát telefonon megkérdezzük a szegedi tudósitónkat, hogy igaz-e az az „aradi” hir, vagy se. Pedig megtette volna „Az Ujság“, ha ideje lett volna rá, mert hiszen a főfő olvasójáról, a pálfyferenczek pálfyferenczéről volt szó.

Mindezekből pedig nem az következik, hogy „Az Ujság” nem jólértesült lap. Az biza. Csakhogy abszolut jólértesültség nincs és nem is lesz soha. És azért, hogy az ujságok hol igazat írnak, hol nem. Hol jól, hol nem jól vannak értesülve. Az azonban mindenesetre disze és dicsősége „Az Ujság”-nak, hogy az igazmondásra olyannyira ügyel. Kell is, mert mit szólnának a pálfyferenczek, ha egyszer nem találna igazat irni?

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1904. március 6-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.