Szegedi Friss Ujság, 1919. február 25. – A Polgár-utcai egyik házban lakott Vass Katica, az özvegy anyjával. 18 éves, középtermetü, fess barna leány, a Bejelentőhivatalba járt. Vasárnap szabadnapos volt és otthon maradt.

Az anya váratlanul lövés zaját hallotta délelőtt a szoba felől. Beszaladt és rémülten látta, mint hanyatlott le a leánya, miként szivárog a vér a halántékából. A szomszédok is összeszaladtak, telefonáltak a mentőkért, akik beszállitották a közkórházba. Boros igazgató főorvos vette kezelésbe a sérültet. Revolvergolyó hatolt be a jobb halántékba, közvetlen közelről. A golyó átment az agyvelőn és a balhalántékon át jött ki. Most minden azon mult, vajjon az agykártya megsérült-e? Csakhamar örömmel konstatálták, hogy nem. Tehát Vass Katica életben marad és sokkal előbb meggyógyul, mint ahogy gondolni lehet ilyen sérülés után.

Amikor magához tért a leány, idegenkedve nézett a kérdezőkre.

— Miért tette, Katica? – kérdezte a főorvos.
— Azt nem mondom meg soha!
— Édes leányom, legalább nékem mond el! – rimánkodott az anya.
— Anyám, ne kinozzon, nem mondhatom el.
— Majd én maradok bent veled. – rimánkodott a legjobb barátnője, aki együtt dolgozott vele, de őt is elutasitotta:
— Hiába minden, soha, semmit nem tudnak meg.

Persze, mikor az ujságiró jött, annak még kevesebbet mondott a rejtély okáról.

— Hogyisne, majd épp önnek, az egész városnak. Nem, nem, soha!

Már mosolygott és megállapithatjuk, hogy sokkal jobban van. Fogadja a látogatóit, de senki előtt nem beszélne egy szót sem. Megbánást nem mutat, halálfélelme nincs. Azt igéri, hogy többé ilyet nem próbál és engedelmes leánya marad a kétségbeesett anyjának. 

Ez a cikk eredetileg a Szegedi Friss Ujság című lapban jelent meg 1919. február 25-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.