Szeged és Vidéke, 1915. február 20. – A menyország közigazgatási szakosztályába éppen be akar lépni Lázár György, mikor elébe toppan egy vékonykabátos vékony ember.

— Isten hozta régi jó gazdám. Keresem már hetek óta, nem találom sehol.
— Persze, persze, mondja a podeszta, te éjszakázol, én pedig éjjel aludni szoktam. Mi ujság erre tifelétek? Itthon van a Jó Öreg? Szeretnék valami nagy dolgot kieszközölni Szegednek, mielőtt elkaparitja Temesvár.

Dankó Pista fanyarul mosolyog.

— Nem igen vagyok én itt járatos. Szomoru most a menyország is, nem kell a muzsika. Aztán meg ki törődik egy szegény cigánnyal! Szeged az más, ott megbecsültek. Igaz, hogy csak a halálom után, de sokkal különben, semmint megálmodhattam volna. Micsoda temetésem volt! Hanem ami azt illeti, a méltóságos uramé sem maradt mögötte.
— Láttad, Pista?
— Elejitül végig.
— Igen, maradt ott néhány jó emberem. Lipcsey Ádám sógor azt mondja, nagyon sokan sirtak.

Dankó Pista rándit egyet a vállán, mintha valami kellemetlent akarna lerázni.

— Ne higgye azt, méltóságos uram. Én régebb ideje nézem innen a világ folyását, több a tapasztalatom. Az emberek olyankor voltaképpen örömkönnyeket hullatnak. Én mondom, a szegény cigány, hogy nem érdemes meghalni, mert három nap mulva a kutya sem beszél az emberről. Élni kell, köztük maradni!

A podeszta elgondolkozva fujja a felhőfüstöket.

— Bolond vagy, Pista, bolond vagy.

Azzal sietve megy föl a lépcsőkön. 

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1915. február 20-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.