Szeged és Vidéke, 1916. február 3. – Fölülni Pesten a tulzsufolt vonatra, amely az ország szivébe szállit és eltünődni… Némi enyhe melankólia keserü izével az ember szájában, akinek éltető elementuma volt ez a város. És utolsó napon olyan jók voltak az emberek hozzám…

A vonat hosszan kifut a pályaudvar üvegkupolája alól, füstjének kékje már elől szabad rétek és mezők fölött száll. És az ember akaratlanul is föllélegzik. A melankólia keserü ize önkénytelenül oszladozik már, az ember szabadabban lélegzik… A kupé zöld bársonya jó megnyugvás a szomoru szemnek és a foncsorozott üvegablakon enyhe téli napsugár játszik. Istenem, milyen szép és jó az élet! Ez a mozgás, ez a vagyok, még vagyok megnyugtató bizonyossága, hogy a kezem puha és meleg husból való és nem rág kegyetlen féreg rajta.

De itt vasuti szerencsétlenség történt a minap – Üllőnél járunk –, itt sokjó ember lelte a korai és váratlan halálát. És már ismét a halál fekete árnyéka borong fölöttünk… Azonban rohan a vonat a sik magyar Alföldön, a kupéba egyszerű embereket és asszonyokat bocsátanak be – tulzsufoltak a harmadik osztályok. Ezek az asszonyok többnyire távoli utakról érkeznek itten: az urukat voltak meglátogatni, a katonákat, az öreg népfölkelőket messze kórházakban, ahol jó nagyságok ápolják ugyan a szegény sebesülteket, de ezeknek finom, fehér, illatos keze csak mégsem ér föl a hitvesi kéznek szerető simogatásával…

Öreg emberek és fáradt asszonyok ülnek a kupéban és sötétedik. Már egészen közel jutottunk Szegedhez, az egyszerű politikusok és aszszonyi stratégák fontoskodó, kedves beszédje közben kinézek a meghomályosodott kupéablakon: mi az a magas égen, talán a hold, aminek olyan furcsa alakja vagyon?!… Olyan ez, mint egy vérző és fényes, vörös sziv. Szeged szivét látom talán az égen: vérző, hétfájdalmas, mégis dus, mély szinekben roskadozó magyar szivét…

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1916. február 3-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.