Szegedi Friss Ujság, 1926. szeptember 12. – Szeged határában eléggé bőven jutnak napvilágra régiségek, népvándorláskori emlék és használati tárgyak, aranylelettel azonban nem igen dicsekedhet a vidék. Három hét előtt az egyik szegedi ékszerésznél, Fischer Mórnál megjelent Börcsök Károly alsótanyai polgár, aki egy darab aranyat adott át megvizsgálás és becslés céljából az ékszerésznek. Fischer Mór látta, hogy valamilyen régebbi arany tárgy része lehet és jelentést tett az esetről a városi muzeumnak.

Börcsök Károly elmondotta, hogy Nagyszéksóson Bálint Mátyás gazdánál csépelt. Cséplés közben egy darab rezet talált, melyet a szerszámosládába tett. Amikor furni-faragni próbálta a rezet, azt igen puhának találta és az a gyanuja támadt, nem-e arannyal van dolga. Letört a talált rézből egy darabot, melyet Fischer ékszerészhez vitt és amely végül nyomára vezetett egy ritka aranyleletnek. A lelet ügyében a városi muzeum a rendőrséggel karöltve meginditotta a nyomozást és abban személyesen részt vett Bottka Sándor dr. főtanácsos, Wéber Mátyás dr. rendőrkapitány és Posztós detektivcsoport vezető.

A nyomozás során megállapították, hogy Bálint Mátyás Nagyszéksós 146. sz. alatti tanyáján 1914-ben szőlőt ültettek és rigolirozás közben közel fél kubikos talicskára való mindenféle »rezet« találtak. A réz elég sokáig feküdt el a tanyán, egyes darabjait széjjel is vitték és az évek folyamán elkallódott az egész rézlelet. A most megtalált és Börcsök által a városba hozott »rézdarab« a szemétbe került és Bálinték a trágyával kivitték a földre, ahol cséplés közben a dinnyésben akadtak ujra rá és Börcsök csapanyagnak a szerszámos ládába rakta.

Börcsök közben behozta a városba a még nála levő másik darabot, igy a muzeum kezére kb. fél kilós aranytárgy jutott, mely a jelek szerint egy nagyobb, diszesebb aranykorsó vagy kanna fogója lehetett. A lelődij természetesen most egyharmad részben Börcsök Károlyt illeti.

Móra Ferenc, a muzeum igazgatója kijelentette, hogy a lelet vagy magyar, vagy hun, de leginkább avar eredetü lehet és az a fél talicskára való »réz«, amit 1914-ben találtak Bálinték tanyáján a szőlő alatt, egy jobbmódu avar ember sirja lehetett, mert azzal szokás volt arany tárgyakat eltemetni. Ily sir igen ritka és a szerencséjét nem ismerte fel Bálint, aki az aranyat réznek nézte, holott akkor igen szép pénzt kapott volna a tárgyakért a muzeumtól.

Természetesen most nincs már értelme a szőlő alatt kutatni, mert az az egy sir ki van meritve és több nem igen akad azon a helyen, mert az avarok egyenként szoktak csak temetkezni, mert vándorló népek voltak. Maga a muzeum sem ásat már a szőlőben, mert kár feldulni a sok hasznos tőkét, az alól már nem igen jöhet egy darab arany sem a földből.

Bálint Mátyás tényleg mondhatja magáról: egyszer környékezte meg a szerencse, kaphatott volna a muzeumtól sok pénzt és akkor mulasztotta el a szerencsét, mert az aranyat réznek nézte. A muzeum erről a helyről is kéri azokat, akik talán ilyen Bálint-féle rézdarabot találtak, vagy ilyen a birtokukban van, adják be a muzeumba, ahol lelődijban többet kapnak, mint amennyit az ékszerész, vagy kereskedő az aranyért adna.

Ez a cikk eredetileg a Szegedi Friss Ujság című lapban jelent meg 1926. szeptember 12-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból szemezgetve mutatjuk be, mik foglalkoztatták a régi szegedieket harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.