Nem lesz hivatalos átadója a 4413-as jelű összekötő út 3,3 milliárd forintból felújított, a batidai vadászkastély megközelítését is segítő szakaszának, írta a Magyar Közút a Vásárhelyi Televízió kérdésére. Az út felújítását egyébként már befejezték, és átadták a forgalomnak.
Azt is megtudták, tervezik a 47-es és a nagyfai börtön bekötőútja közötti, térképünkön pirossal jelölt szakasz felújítását is, ami a források biztosítása és rendelkezésre állása esetén indulhat el. Az út ezen része nagyon rossz állapotban van továbbra is. Az alapoktól újjáépített, zölddel jelölt útszakaszon viszont simábban megközelíthető az M43-as autópálya felől a batidai vadászkastély is.
Korábban az Átlátszó cikke alapján megírtuk, kilométerenként mintegy félmilliárd forintot költött a Magyar Közút egy olyan négyszámjegyű mellékútra, melyen alig van forgalom. Továbbá csak az autópálya felőli részét újították fel, „a forgalmasabb felén marad a 40-es tábla és a ringatózás”. Eközben az Algyőről az Ady Majorig közlekedő busz a 23,4 kilométeres távot 44 perc alatt teszi meg, naponta háromszor. A felújításon a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Néppárt is felháborodott.
A Magyar Közút viszont azt kifogásolta akkor, hogy a projektről szóló cikkek politikai szempontok alapján értelmezték át a projekt műszaki paramétereit, így fals módon járhatta be a hazai sajtót a fejlesztéshez kapcsolódó szakmai tájékoztatás. Ugyanis az alapoktól újjá kellett építeni az utat, ami miatt magasabb lett az ára, mint egy sima aszfaltozás esetén. A térségre jellemző agyagos talaj miatt is volt komolyabb beavatkozás, hiszen a nem megfelelő felújítással deformálódhat később a pálya.
Indoklásuk szerint az útszakasz kerülőútként szolgál szükséges esetben a 47-es főútnak, a felújítással pedig már azt is figyelembe vették, hogy a főút fejlesztése és az algyői Tisza-híd munkái elindulnak és teljes útzárakra van szükség, akkor ezen a mellékúton kerülhetnek majd a járművek, továbbá ez az út szolgálja a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megközelítését is.
Elárulták akkor lapunknak, a 47-es főúton naponta 17 470 egységjármű közlekedik, ebből 888 teherautó. Ehhez hasonló forgalmat kell majd szükség esetén elvezetnie a 4413-as jelű Algyő–Maroslele összekötő útnak. Ez a beruházás a főút fejlesztéséhez tartozó alprojektnek minősül.
A HódPress egyébként felvetette, hogy a már most sokkal nagyobb forgalmat lebonyolító 4414-es út Batida–Hódmezővásárhely nagyjából 7-km-es szakaszának felújítása, amelyet az önkormányzat a Közúttal konzorciumban végez, a maroslelei út felébe, azaz 1,7 milliárdba fog kerülni ugyanakkora távon. Ráadásul erre kerülni az útvonaltervező szerint rövidebb és gyorsabb is, jegyzik meg.