Mindent bevallott, elévülés miatt mégsem büntethető a nagymágocsi betegeket alázó ápoló

A Szentesi Járási Ügyészség elévülés miatt szüntette meg az eljárást egy egykori nagymágocsi ápolóval szemben, aki videóra rögzítette, ahogy megaláz egy gondozottat – írja az Átlátszó. Az ápoló, aki az intézmény igazgatójának, Drubináné Fodor Katalinnak a rokona, 2021-ben került a hatóság látókörébe, miután egy videófelvétel szerint bántalmazást követett el.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint a kastélyotthonban, ahol a felvételek készültek, a lakóknak személyre szabott ellátást kellene biztosítani. Az idosekoldala.hu-n megjelenő bemutatkozó szerint a cél az idősek életkörülményeinek és életminőségének javítása az intézményben, amely 1954 óta működik szociális otthonként a Károlyi család egykori kastélyépületében.

A múlt évben a 444.hu és az Átlátszó is birtokába jutott olyan felvételeknek, melyeken látható, ahogy egy értelmileg sérült férfit verbálisan és fizikailag bántalmaznak az otthon dolgozói. Egy felvételen például fejbe dobják egy labdával, majd arra buzdítják, hogy csókolja meg az általa fogott tárgyat. Az ápolók nevetnek a szituáción, míg a gondozott láthatóan zavarodott.

A rendőrség közfeladatot ellátó személy általi bántalmazás miatt nyomozott, ám Szanka Ferenc ügyész később közölte, hogy a felvételen szereplő bántalmazás pontos időpontja nem megállapítható. A törvény szerint az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény büntethetősége öt év után elévül, és az ápoló vallomása szerint az incidensek még 2016 júniusában történtek.

Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője kérdésére a fenntartó igazolta, hogy az igazgatónő 2021 augusztusában értesült a bántalmazásról, ezt követően az ápolót azonnal elbocsátották. A volt dolgozó 2016 márciusában kezdte segédápolói munkáját az intézményben, ahol az igazgatóhoz keresztszülői kapcsolat révén is kötődik. A kapcsolat kapcsán az SZGYF elismerte, hogy bár vérrokonság nem áll fenn, a bíróság szerint „keresztszülői minőség” rokoni kapcsolatnak minősül.

Az ügyben a rendőrség és az Átlátszó szakértők segítségével próbálták megállapítani a bántalmazás időpontját, de a videó metaadataiból nem derült ki, mikor készültek a felvételek.