100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„A kormány elkötelezett a gazdaság újraindítása mellett” – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen. Nagy Márton a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórumán tartott beszédet arról, hogy a gazdasági növekedés idén várhatóan 2,5 százalék körül alakul, jövőre pedig 4,1 százalék lesz. „Ez utóbbi feltétele, hogy befejeződjön a háború.”
A miniszter elmondta, hogy az első negyedévben a magyar GDP 1,7 százalékkal nőtt éves alapon, ami meghaladja az uniós átlagot. Az emelkedés szerinte a lakossági fogyasztásból ered és abból, hogy a reálbérek változásában sikerült fordulatot elérni. A gazdaság újraindításához szükséges feltételek között említette a fogyasztás helyreállítását, a beruházások növelését, az exportaktivitás fenntartását, a munkaerőpiac és a hitelpiac megerősítését.
Kérdésre válaszolva azt mondta, a BYD Szegedre érkezése a bérszínvonal emelkedésével jár majd. Az autógyártó ugyanis magasabb béreket fog fizetni, mint a jelenlegi átlagbér a térségben, ez versenyt teremt a munkaerőpiacon, amire a helyi vállalkozásoknak hatékonyságnöveléssel kell válaszolnia. Ennek eredményeként nőni fog a lakosság jövedelme, és ezzel fogyasztása is. A térségben emelkedni fognak az ingatlanárak is. Az infrastrukturális fejlesztések ugyanakkor lehetőséget teremtenek más vállalkozások számára, a kínai autógyártó beszállítókat keres, és nem kizárólag a high-tech szektorban. Az egyetemi együttműködés pedig fel fogja emelni a képzés színvonalát is.
Lázár János építési és közlekedési miniszter is részt vett a fórumon, ahol arról beszélt, hogy a BYD szegedi elektromosautó-gyára teljesen át fogja alakítani a megye társadalmi és gazdasági szerkezetét. „A fejlődéshez olyan vezetőket kell választani, akik a gazdasági előrelépésekhez szükséges együttműködést képesek megteremteni, mert
Csongrád-Csanád vármegye a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója által az egyik leggazdagabb magyar régióvá válhat.”
Lázár szerint a BYD „egy új világot hoz létre” a vármegyében és a dél-alföldi régióban. „A gyár 298 hektáros fejlesztési területén az áram-, gáz-, szennyvíz-, ivóvízhálózat kiépítése folyik. Jelenleg készítik el a beruházási terület út- és vasúti kapcsolatainak építését. Az üzemben előállított gépjárművek – melyek száma egészen az éves 350 ezres mennyiségig fut majd fel – szállításához a jelenlegi vasúti kapacitás várhatóan nem lesz elegendő” – mondta a makói–vásárhelyi térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.
Az építési és közlekedési miniszter arról is szót ejtett, hogy a határ menti térségek fejlesztésében Szeged megerősítése is szerepel. „Mivel Vásárhely és Szeged között ikervárosi kapcsolat alakul ki, ezért a kínai, több százmilliárd forint értékű gigaberuházás Vásárhelynek is kínál lehetőségeket. Ehhez azonban fontos, hogy a helyi szereplők mit tudnak hozzátenni. Ezért is fontosak a június 9-i választások, hogy olyan emberek vezessék a közösséget, akik a felkínált gazdasági lehetőségekkel élni tudnak.”













