100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A makói önkormányzat március 29-én írt ki pályázatot annak a területnek az eladására, amelyet aztán egy tizenhárom nappal előtte alapított cég vásárolt meg írta meg a Makói Csípős. A Benepack Hungary Kft.-t március 16-án alapították, székhelye Budapesten, az ötödik kerületi Honvéd utcában található.

A területre csak a Gao Yin által alapított Benepack adott be pályázatot, amit egy rendkívüli testületi ülés alkalmával el is fogadtak. A telket 640 ezer euróért vette meg a kínai vállalkozó, amely körülbelül 241 millió forintot jelent. A cég ipari célra kívánja felhasználni a területet, a nyilvánosan elérhető adatok szerint könnyűfém csomagolóeszközöket gyártanak.

A Makói Csípős szerint egyébként a testületi ülésen sem hangzott el sok minden a adás-vételről. A portál hozzáteszi, hogy az említett főtevékenység mellett, napilap kivételével nyomással és vagyonkezeléssel, vegyestermékkörű nagykereskedelemmel és üzletvezetéssel foglalkozik a cég.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…