100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A május elsejétől használható vármegye- és országbérletek olcsó, egyszerű és igazságos szolgáltatást nyújtanak, és minden családnak megtakarítást jelenthetnek – mondta az építési és közlekedési miniszter a Hódmezővásárhely–Makó–Kistelek-térségben fogható Rádió7-nek nyilatkozva csütörtökön, melyet az MTI szemlézett. Lázár János, aki a hódmezővásárhelyi-makói térség fideszes országgyűlési képviselője is, arról beszélt, hogy a vármegye- és országbérletek bevezetése illeszkedik a kormány azon döntéseinek sorába, amelyekkel a magyarokat szeretnék megvédeni az orosz-ukrán háború okozta infláció és az elhibázott szankciós politika hatásaitól.

Az új bérletek árát úgy próbálták meghatározni, hogy az versenyképes és mindenki számára hozzáférhető legyen, következő lépésként pedig az év végéig egységes jegyértékesítési rendszert és menetrendet is terveznek kialakítani. Lázár János úgy fogalmazott, a bérleteket szinte ingyen adják, ezért a használatuk visszajelzést ad majd arról is, hogy mely járatok, vonalak, idősávok fontosak, és melyek azok, amik átszervezhetők vagy nélkülözhetők, mivel még ilyen olcsón sem használják őket. Tárgyalnának a településekkel is arról, milyen feltételek mellett lehetne felhasználni a vármegye- és országbérleteket a helyi járatokon. Lázár megemlítette, Egerrel és Zalaegerszeggel már zajlanak az egyeztetések.

Lázár Jánost kérdezték az ukrán gabonára bevezetett importtilalomról, mely kapcsán azt hangoztatta, hogy erkölcsi kötelesség segíteni a megtámadott Ukrajnát, de úgy, hogy közben ne érje kár Magyarországot. Márpedig az Európai Bizottság azon kérése, hogy Magyarország engedje át az Ukrajnából érkező élelmiszereket Nyugat-Európába, komoly károkat okozott, mivel több millió tonnányi ukrán gabona itt maradt, és »letörte« a magyar felvásárlási árakat – mutatott rá a miniszter. Szerinte az ukrán gabona a magyar élelmiszerbiztonságot is veszélyezteti, mivel Ukrajnában nem olyan szigorúak az előírások, és így nem világos, milyen vegyszereket, műtrágyákat használnak.

Fotó: Lázár János / Facebook

A miniszter a térségben már zajló, illetve tervezett közlekedési fejlesztések közül kiemelte az idén elkészülő Szeged–Szabadka vasútvonalat, valamint elmondta, hogy szeretnék átépíteni, bővíteni a röszkei, a kelebiai és hercegszántói határátkelőhelyet, foglalkoznak Magyarcsanádnál a Maros-híd újraépítésével, valamint megkezdik a 47-es út négysávosításának előkészítését is.

Lázár János reagált a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalnál történt lemondásokra is. A miniszter úgy fogalmazott, hogy Márki-Zay Péter polgármester tavaly megbukott az országos politikában, és most helyben is megbukik. Véleménye szerint teljesen új városvezetésre van szükség, mert akik még ott vannak, azok is teljességgel alkalmatlanok és képtelenek a helyi közösség életének irányítására. Lázár azt is mondta, megpróbált korábban együttműködni a polgármesterrel, de ez lényegében lehetetlen.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…