Márki-Zay Péter a tűzijátékról: Ki viselné el a bánatos gyermekszemeket augusztus 20-án? Ne mondjuk le!

Márki-Zay Péter csütörtök este állást foglalt a tűzijáték-ügyben. Egy posztot jelentetett meg ugyanis a Facebook-oldalán azzal a címmel, hogy a hódmezővásárhelyi látványosság ezredannyiba kerül, mint a kormányé.

Mint ismert, az ország tucatnyi települése (és itt hozzátette, hogy a több ezerből) lemondta az augusztus 20-i tűzijátékot. Ennek kapcsán sokan érdeklődtek a vásárhelyi önkormányzatnál is, hogy mit tesz a város ebben a helyzetben. Az egykori ellenzéki miniszterelnök-jelölt posztjában pró és kontra érveket sorakoztatott fel.

Ez szól ellene szerinte:

  • Energiaválsághelyzet, háborús infláció, uniós források elmaradása egy korrupt és inkompetens kormány miatt, 416 Ft-os euró, önkormányzatok kivéreztetése.
  • A kormány a megszorítások ellenére 1,65 milliárdot költ az ország legfényűzőbb tűzijátékára, ez már nem is tűzijáték, hanem játék a tűzzel.
  • A kutyatartók (idén már nekik is van három) ellene vannak.
  • Az ország közvéleménye előtt könnyebben megmagyarázható ebben a helyzetben, ha lemondjuk, mint ha nem (olyan ez, mint a lezárások a covid első szakaszában), sok támadást fognak kapni, elsősorban ellenzékiektől.

Ez szól a tűzijáték megtartása mellett szerinte:

  • A város idei programtervében szerepel, a beszerzését szabályosan lefolytatták, eredményét közzétettük, a vállalkozóval a szerződéskötés már folyamatban van, ráadásul katás kisvállalkozóról van szó, ebben a helyzetben nem tehetjük ki a kegyetlen kormány mellett még további megszorításoknak.
  • A vásárhelyi a fideszes másfél milliárddal szemben (1500 millió) mindössze 1,5 millióba, egy ezrelékébe kerül, ez nem viseli meg a korrupcióellenes küzdelemben immár stabil anyagi helyzetű, a vállalkozókat rendre időben kifizető, önerőből látványos fejlesztésekre is képes várost.
  • A kormány csalárd ígéreteivel szemben széleskörű megszorításokkal, különadókkal, áremelésekkel, adóemeléssel teszi tönkre a családok nyaralását, elveszi a gyerekektől minden örömüket, erre a város még az ingyenes szórakozásukat, sokuknak az év egyik legnagyobb (ingyenes) élményét is el akarná venni tőlük, éppen a legszegényebbeket fosztva meg attól, amire a gazdag gyerekeknek szilveszterkor még otthon is telik ki viselné el a bánatos gyermekszemeket augusztus 20-án? Ne mondjuk le!
  • Vásárhelyen nemcsak augusztus 20. van aznap. A város legnagyobb rendezvénysorozata, a Szent István Napok, borfesztivállal, ahol az ország egész részéről, sőt, a határon túlról is érkeznek árusok, borászok, vendéglátók, jelentős részük vásárhelyi alkalmazottakkal, sokan katások. Ha nincs tűzijáték, nincs tömeg, ha nincs tömeg, nincs forgalom, nincs bevétel, ebben a helyzetben ennek is ők látják kárát.

Az elmúlt négy évben a legaljasabb hazugságokat, családi és személyes támadásokat is kiálltam, így talán elnézik nekem, ha ebben a helyzetben is felvállalom a kritikát a véleményemért: szerintem inkább a rászoruló gyerekek, mint az általam is kedvelt kutyusok, inkább a szenvedő kisvállalkozók, mint a kritikusok és politikusok, és inkább az adott szó becsülete, mint másfél millió forint megtakarítás a szavunk és ígéretünk megszegésével  Hódmezővásárhelyen hadd legyen tűzijáték augusztus 20-án!” – írta.

A végén még odarakta zárójeles megjegyzésként, hogy a miniszterelnök úr helyében hogyan döntöttem volna, arra szívesen válaszolok később neki nem másfél millióval, hanem másfél milliárddal kell elszámolnia, és neki az adott szó egyébként sem jelent semmit világrekorder abban, hogy még a világnézetét is négyszer változtatta meg eddigi élete során” – zárta posztját.