Előkerült egy videó a mindszenti halálos vonatbalesetről

Előkerült egy videó a kedden reggeli mindszenti halálos vonatbalesetről. Mint ismert, a Kiskunfélegyházáról 5:34-kor Hódmezővásárhelyre elindult személyvonat egy kisteherauótval ütközött a településen. A Bz motorkocsi kisiklott és felborult, legalább öten életüket vesztették, több sérült van, erről itt írtunk.

Egy térfigyelő kamera felvette, amint a reggeli órákban, a kamerakép szerint 6 óra 56 perc körül a Bz motorvonat érkezik Kiskunfélegyházáról. Ezzel egy időben a felvétel jobb felső sarkából feltűnik az a kisteherautó is, amelyik végül megállás nélkül akart áthajtani a főútra merőleges Déli útról a temetővel szemközti vasúti átjárón. A kisteherautó vezetője azonban figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos jelzését, így megtörtént a baj.

A vonaton 22 utas tartózkodott a Mávinform szerint, mivel a baleset következtében kisiklott majd fel is borult, kész csoda, hogy csupán a munkásokat szállító kisteherautó utasai közül haltak meg, számszerűen öten. A vonaton tudomásunk szerint két súlyos sérült is volt azonban, akikért tíz mentőautót és mentőhelikoptert is riasztott a Szegedi Mentésirányítás, akik összesen 18 sérültet láttak el a perceken belül a baleset helyszínén.

A videón, amelet valószínűleg a közeli temető kamerája vehetett fel, jól látszik egy hölgy is, aki épp a buszmegállóban várakozott, amikor a baj történt. Félelmében, ahogy a Bz motorvonat közelített felé, ki is ugrott onnan, hiszen nem látszott tisztán, hogy hol fog megállni. A videót A Világ vasútjai – A vasút világa nevű Facebook-csoportba töltötték fel. A lent látható felvételt a kameraképről vették fel mobillal, tehát nem a legjobb minőség: