A mai közgyűlés 17,9 milliárd forint bevételi és ugyanekkora kiadási összeggel elfogadta a város költségvetését – számolt be róla a Hódpress. Arról viszont heves vitatkozás volt, hogy az egyes fejlesztések kinek az érdeme, valamint mekkora volt az elmúlt évek állami szerepvállalása.
Megszavazták Hódmezővásárhely idei költségvetését 10 igen, 4 nem, 1 tartózkodással. Élénk vita alakult ki Benkő Zsolt, Cseri Tamás és a polgármester között a korábbi, 2018 előtti állami támogatások mértékéről, hogy milyen forrásokból és hogyan tudott fejleszteni a város, például az ATEV kapcsán is. Cseri Tamás azt is elmondta, 2018 előtt tudott a város saját erőből fejleszteni, ma nem. Márki-Zay Péter és Gyöngyösi Ferenc azt emelték ki, hogy a város korábban eladósodott, most azonban a beszállítók felé minimálisra csökkent a tartozásuk.
Jelenleg futó fejlesztések TOP-os uniós forrásból a Dobó-Bibó-Janáky utcai lakások felújítása. Ezen felül a költségvetésben vannak későbbre ígért fejlesztések is:
fog jutni. A polgármester azonban megemlítette, hogy ezen felül lesz forrás
Benkő Zsolt képviselő véleménye szerint azonban nem a Szent Antal utcát kellene felújítani, mert minden körzetben vannak olyan utak, amelyek felújításra szorulnak. Ahogy a kormánypárti helyi képviselők elmondták, szerintük virtuális már több éve a város költségvetése, a fejlesztések csúsznak vagy elmaradnak. Erre példaként említették a Teleki utcai bölcsődét is, amit a polgármester korábbi kampányaiban már 2020-ra megígért.
A költségvetés elkészítését nehezítette az infláció mértéke is Márki-Zay Péter elmondása alapján, korábban Szeged kapcsán Botka László is kitért erre. A vásárhelyi polgármester szerint emiatt 105 millió forinttal nagyobb Zsigmondy-kötvény kifizetendő kamata, 430 millió forint megy el a béremelésekre is. Hozzátette, a városi alkalmazottak is az inflációt meghaladó béremelésre számíthatnak, de a kulturális intézmények támogatása is nagyobb összeget jelent a városnak.