Botka László Szeged költségvetéséről: A Lechner tér felújítása, a napvitorlák, két új bölcsőde és az „ELI-út” is idén van betervezve

Botka László volt a Szeged Televízió Téma című músorának vendége szerda este, ahol a város költségvetéséről adott számot. Beszélt a járványügyi helyzet miatti kormányzati elvonásokról, ígéretekről, de megemlítette a műsor végén azt is, hogy milyen fejlesztéseket tervez a város idén.

A polgármester már az elején megemlítette, hogy míg 2021-ben 13,1 miliárd, addig 2022-ben 13,8 milliárd forint volt a kieső bevétele a városnak. 2022-re a költségvetés főösszege intézményi halmozódással mintegy nettó 80 milliárd forint, e nélkül nettó 65 milliárd: ennyi a tervezett bevétel és a kiadás is, amelynek 39 százaléka fejlesztési pénz. Ebben az évben 10 milliárdos elvonás volt Szegedtől csak a kormány által, azt tavaly 1,95 milliárdos kompenzációval enyhítették, idén azonban ez még nincs átutalva. Botka szerint egyetlen jelzővel jellemezhető a hazai városok és települések helyzete: ez pedig a bizonytalanság.

A helyi iparűzési adó kapcsán tavaly azt ígérte a kormány, hogy azt visszaadják, aztán idén mégis elvonták. Ezután kompenzációról volt szó, de az mindössze a negyedét fedezte a veszteségeknek. Ígéret hangzott el arra vonatkozóan az állam részéről, hogy az 1,95 milliárdos kompenzáció jön Szegedre, ezért ezt már beépítették a költségvetésbe, mert egyébként az nem lett volna hiány nélküli, nullszaldós. Botka szerint azonban eddig csak ígéret van, konkrét tervezet vagy határozat nincs. Szeged még így is szerencsés helyzetben van a pénzügyi stabilitás miatt. A gépjárműadó is előkerült, amely finanszírozta az útburkolat-fejlesztéseket, ez már nincs.

73 millióról 1,9 milliárd forintra, azaz huszonhatszorosára emelték a szolidaritási adót is,

mondván a szegényebb településekre irányítják az összeget, így segítenek a gazdagabb városok. Botka szerint semelyik környékbeli, nehezebb helyzetben lévő önkormányzati vezetője nem mondta, hogy ezt a pénzt megkapták volna. Ráadásul ezt 20212022-ben emelték, azaz a járvány alatt. A polgármester megemlítette, sehol a világon nem tud ilyen megszorításról. Szerinte Fidesz logikájából adódik, nem szeretik az autonómiát, köztük az önkormányzatit sem, a folyamat egyébként már 2010 óta zajlik. Ami durva, hogy ezt felgyorsították a vírushelyzet alatt – tette hozzá a városatya.

Botka azt is megemlítette, hogy az adóbevétel ugyan nominálisan emelkedik, de az infláció miatt reálértékben egyáltalán nem.

Az adókat Szegednek a cégek fizetik, más városokban van például kommunális, azaz lakossági adó is. Az önkormányzat bevétele itt nem a lakossági hozzájárulásból adódik, hanem a gazdasági szereplőktől. Szerinte a szegedi gazdaság szerkezete egészséges, így nem volt összeomlás (a legnagyobb, a Continental sem térdelt le a járvány miatt), de ami visszaesés volt az iparűzésiadó-bevételekben, az nem is a vírus miatt volt: kormányzati elvonások.

Elmondta, nem azzal van a baja, hogy a 4 milliárdos bevétel alatti cégek kevesebbet fizetnek, hanem azzal, hogy árbevétel alapjánlett számukra meghatározva,

így a cégekre nehezedő teher nem enyhül, pedig ez volt az adóelvonás indoka. A városi cégek közül kevés van, amelyik nyereséges; a tömegközlekedés a legveszteségesebb, és ez csak az SZKT, amihez évente több mint 2,4 milliárdos kompenzáció kell. A Volánbusszal együtt 7,74 milliárdos a közösségi közlekedés teljes költségvetése, ebből 5,5 milliárdot az önkormányzat ad, amióta az állam szinte teljesen kivonult (mindössze 700 milliós támogatás), valamint a jegybevételek is csak egy részét fedezik (1,9 milliárd forint), de a fejlesztési forrásokat is biztosítani kell a városnak a működtetés mellett. Mivel az állam az utazási kedvezményeket sem kompenzálja már, ez nagy terhet jelent amellett, hogy tartani akarják a meglévő színvonalat.

A fejlesztésekről elmondta, hogy az önkormányzati tulajdonú intézmények, például óvodák és bölcsődék felújítását folytatják. A Bagoly és a Vitéz utcában konkrétan két vadonatúj bölcsődeépületet húznak fel, ezen kívül a Vedres utcai óvoda is megújul, de a Kálvária úti idősotthont is teljes körűen felújítanák. A finanszírozás EU-s pénzből és az önkormányzat önrészéből áll, összesen 6 milliárd van ezekre szánva. Szintén 6 milliárdos keret jut idén az útfejlesztésekre, amelynek nagy részét az úgynevezett ELI-út teszi ki, erről itt írtunk korábban.

Botka szerint az önkormányzat egyik legjelentősebb gazdaságfejlesztési és támogatási módszere az, ha az infrastruktúrát fejlesztik.

A polgármester azt is elmondta, hogy az Oskola utca kivitelezése még nem készült el; csak az utat adták át előbb, ezt azonban sokan félreértették. A teljes beruházás nyár végére lesz készen, több szakaszban. További zöld fejlesztés még a napvitorlák a Kárász utcán, a Lechner tér felújítása, a Vértó felújításának befejezése is, valamint a naperőművek építése Szeged külterületein.