Nagy Sándor szerint nem igaz amit Lázár mond, a város előtt nincs semmiféle javaslat a tram-trainről

Nagy Sándor Szeged városfejlesztésért felelős alpolgármestere reagált Lázár Jánosnak a tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra, ahol az országgyűlési képviselő, kormánybiztos azt mondta, hogy már csak Szegeden múlik az, hogy mennyi lesz a kombinált összvonalas bérlet ára Hódmezővásárhely és Szeged viszonylatában – írja a Hódpress.

Mint az ismert, Lázár János tegnap tartott élő sajtótájékoztatót Hódmezővásárhelyen, ahol több bejelentést is tett a tram-train pontos indulásáról és az árakról. Itt hangzott el az is, miszerint a szolgáltatást üzemeltető MÁV ajánlatot tett a szegedi önkormányzatnak egy a két városban és a tram-trainen egyaránt használható összvonalas bérlet kialakítására, ennek ára havonta 15 és 20 ezer forint között alakulhat majd, választ még állítólag még nem kaptak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Lázár: 465 forint lesz a teljes árú jegy, csak 35 perc lesz a tram-train menetideje a belvárosok között

Lázár János élőben jelentkezett Hódmezővásárhelyről, ahol elmondta, hogy az utasoknak november 29-én lesz a nagy nap, reggel 3 óra 31 perckorindul el a ”próbaüzem”. Az első szerelvény természetesen Hódmezővásárhelyről indul, ezután Szegedről 4 óra 38 perckor vissza, azaz a szegedieknek ez lesz az első.

Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere szerint azonban a labda nem náluk pattog. Nagy a lapnak elmondta, a tarifarendszert illetően jelenleg

van egy Szeged által ismert tervezet, amire nem kaptak a minisztériumtól reakciót.

A MÁV Start és az SZKT dolgozott ki közösen egy tervezetet, amelyhez a minisztérium jóváhagyása kell, de az alpolgármester a véleményükről egyelőre semmit nem tud. A tarifarendszerhez többoldalú megállapodást kellene kötni a felek között, melyek a MÁV, az SZKT, Szeged, illetve Hódmezővásárhely városai.

Az is kiderült; azzal, hogy a tram-train lesz az 1-es villamos és ugyebár a MÁV veszi át a vonal üzemeltetését a várostól, mintegy 20–30 millió forintnyi megtakarítás keletkezik, ráadásul a felszabaduló járműveket is tudják máshol hasznosítani. Jelenleg azonban nincs a MÁV-START-tól és a minisztériumtól olyan anyag, vagy javaslat, amit el kellene, vagy egyáltalán el tudnának fogadni – mondta Nagy Sándor.