Adómentes üzemanyagért is tüntetnek a szabadkai gazdák

Hétfőn délelőtt a szabadkai termelők tiltakozó megmozdulást tartanak a szerb kormány tavaly tett, ám be nem váltott ígéretei miatt. A szervezők arra buzdítják a pénzügyi csőd szélén álló gazdálkodókat, vállalatokat és szövetkezeteket, hogy csatlakozzanak a megmozduláshoz.

A Magločistač szerint a gazdák követelései között szerepel egy moratórium minden mezőgazdasági hitelre, mint a koronavírus-járvány idején, valamint 17 ezer dinár – kb. 58 ezer foint – fizetése hektáronként minden mezőgazdasági termelő számára, külön költségszámla-igazolás nélkül. Emellett követelik, hogy 2025-ben az üzemanyagot jövedéki adó nélkül lehessen megvásárolni minden benzinkúton, valamint a piacok és a tőzsdék egységesítését.

Damir Perčić, a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Szövetségének tagja szeptember közepén a Beta hírügynökségnek azt mondta, hogy a Mezőgazdasági Minisztérium arra kérte őket, várják meg a költségvetés újratervezését.

„Most azt kérik tőlünk, hogy legyünk türelemmel még egy ideig, és jó szándékuk jeléül megpróbálnak tenni valamit” – mondta akkor Perčić, hozzátéve, hogy a gazdák türelme fogytán van.