Kína korlátozná a BYD terjeszkedését, hogy megvédje a hazai technológiát

A kínai hatóságok figyelmeztették az elektromos autógyártókat, hogy a technológiai újításaik ne hagyják el az országot – írja a Világgazdaság. Ez különösen a Szegeden is gyárat építő BYD-t, valamint a szintén globálisan terjeszkedő Chery-t érinti. 

A Kereskedelmi Minisztérium egyúttal közölte, hogy kerülni kell az autóipari beruházásokat Indiában, és minden törökországi beruházást előzetesen be kell jelenteni a minisztériumnak, valamint a helyi kínai nagykövetségnek. Májusban írtuk meg egyébként, hogy Törökországban is terjeszkedne a BYD.

Az autógyártóknak azért van szüksége külföldi piacokra, mert a kínai már telített, csökkennek az eladások. A cikk szerint a kormány azt javasolja nekik, hogy csak úgynevezett „knock-down” készleteket exportáljanak külföldi gyáraikba. Ez azt jelentené, hogy a kulcsfontosságú alkatrészeket Kínában gyártják, míg a végső összeszerelést a célországokban végeznék.

A BYD vezetése az idei évre 11 százalékos növekedést célzott meg az eladásokban, miután kiértékelték az első nyolc hónap adatait. Tavaly a világ legnagyobb új generációs autógyártójaként 3,02 millió autót adtak el, és idén 20 százalékos növekedést terveztek. A január–augusztusi időszakban a BYD 2 328 449 tölthető hibridet és elektromos autót értékesített, ezzel már most 29,9 százalékkal túlteljesítve a tervezett eladásokat.