A BYD Szegedre érkezése után egy másik kínai autógyártóról, a Great Wall Motorról (GWM) is terjedtek olyan pletykák – amit hivatalos források cáfoltak, ahogy az ilyenkor szokás –, hogy Magyarországon, azon belül Pécs mellett építenének fel egy autógyárat.
Ennek viszont egyre kevesebb esélye, ha azt nézzük, hogy augusztus végén bezárják müncheni központjukat, és elbocsátják mind a száz ottani alkalmazottat. A társaság állítólag teljesen leállítja az európai terjeszkedést, de nem vonul ki teljesen a kontinensről, ezt a Manager Magazin német lap írta meg bennfentes információkra hivatkozva, melyet a Vezess.hu szemlézett.
A GWM május 28-án, kedden értesítette az alkalmazottakat és üzleti partnereket a müncheni központ bezárásáról és az elbocsátásokról. A döntés hátterében a cég stratégiájának átalakítása és költségcsökkentési szempontok állhatnak a lap szerint. Nemrég napvilágot láttak számok arról, hogy nem igazán fogynak a kínai autók Európában, főleg a GWM és a BYD autói.
Bár a müncheni központ bezárása komoly lépés, ez nem jelenti azt, hogy a Great Wall teljesen kivonulna Európából.
A cég továbbra is kiszolgálja a meglévő piacokat, de az európai üzletágat Kínából fogják irányítani, a korábban tervezett új piacokra való terjeszkedés azonban egyelőre lekerült a napirendről. A Great Wall jelenleg az Egyesült Királyságban, Írországban, Svédországban és Izraelben forgalmaz elektromos járműveket és plug-in hibrideket, éskorábban tervezték az osztrák és svájci piacra való belépést is.
A Great Wall és az Emil Frey csoport közötti együttműködés Németországban folytatódik. Az Emil Frey csoport feladata lesz a járművek behozatala és a kereskedői hálózat irányítása. Ezzel a változással az Emil Freynek közvetlenül a baodingi vezetőséggel kell majd kommunikálnia a müncheni kapcsolattartók helyett.
Ez az új felállás biztosítja a Great Wall jelenlétének folytonosságát az európai piacon, bár a működés módja jelentősen átalakul. Bár ez a döntés bizonytalanságot kelthet a jövőbeli piaci kilátásokkal kapcsolatban, a cég továbbra is elkötelezett az európai jelenlét fenntartása mellett, igaz, mostantól távolról, Kínából irányítva a dolgokat, írják a cikkben.
Fotó: GWM Group