Literenként 125 forinttal is olcsóbb lehet a romániai tankolás, ezrek maradhatnak a zsebünkben

A benzinárstop idején, amíg erre lehetőségük volt, a környező országokból előszeretettel jártak át hozzánk olcsóbban tankolni. Mostanra nálunk is piaci áron folynak a literek, az árak azonban így gyakran kedvezőbbek a határon túl. Szeged környékén például akár 125 forinttal is olcsóbb egy liter benzin, ha átkelünk érte a romániai Bánságba. Megnéztük, elindult-e a fordított üzemanyag-turizmus, és hogy pontosan mennyi az annyi.

A szegedi agglomeráció egyik országosan is ismertebb községe a nagyjából ezernégyszáz fő lakta Kübekháza, aminek ellenzéki polgármestere, Molnár Róbert annak idején teljes mellszélességgel támogatta Márki-Zay Pétert kampányában. Molnár nemrég az RTL Híradónak nyilatkozott arról, hogy már jó ideje Romániába jár át bevásárolni és tankolni, állítása szerint ezzel ugyanis 20–30 ezer forintot is megtakarít havonta. Sőt, azt is eldöntötték már, hogy ezentúl

az önkormányzat autóit is a román oldalon tervezik megtölteni,

már közösségi adószámuk is van. De a riport szerint nemcsak Kübekházán, hanem az ország több határmenti településén is beindult az üzemanyag-turizmus, egyes külföldi töltőállomásokon akár száz forintot is megtakaríthat az ember literenként. Mi sem tapasztaltunk mást, illetve azt, hogy a száz forintos becslés még kevés is.

Nagylaknál léptük át a határt, ahol a két ország közötti kamionforgalom java is zajlik, hogy megnézzük, valóban igaz-e, hogy az ársapka kivezetésével inkább a külföldi kutakat preferálják a határmenti magyarok. A román oldalon rögtön két benzinkút is vár a faluban, magyar rendszámos autót azonban még a környéken sem láttunk elsőre. A kutasok elmondása alapján néhány magyar szokott csak itt tankolni, annyira nem jelentős a számuk, hogy az feltűnő legyen.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Saccra sem tudták megmondani, hogy mennyien járnak át, az viszont látszik elmondásuk alapján, hogy hétvégenként némileg nagyobb a forgalom. A megkérdezettek szerint ők inkább rokonokhoz vagy kikapcsolódni jönnek, nem kifejezetten a kedvezőbb árak miatt.

Egy helyi hölgy azt mesélte tört angollal lapunknak, hogy amíg árstopos volt a magyar üzemanyag, ő is járt át Magyarországra tankolni, ezért is csodálkozik azon, hogy visszafelé nem annyira látványos ez a jelenség a látványos árkülönbségek ellenére sem.

Azt, hogy nincs nagy áramlás a magyar oldalról, a román határ mentén több benzinkútnál is megerősítették. Arról, mennyire létezik itt benzinturizmus, pontosabbat egy Nagycsanád és a határ között, szántóföldekkel körülölelt Lukoilnál tudtak mondani: itt napi 10–15 magyar autóról számoltak be, ami bár több, mint az előtte többször is válaszként adott „néhány”, de még mindig nem nevezhető jelentősnek.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Hogy megéri-e a kübekházi önkormányzathoz hasonlóan inkább a román oldalon tankolnia a határ mellett előknek, az nem is kérdés, ha azt vesszük, hogy a szomszédban jelenleg 6 és 8 lej között mozog az üzemanyagok ára, ami literenként átlagosan nagyjából száz forint megtakarítást is jelenthet, így

egy teletankolásnál 5–6 ezer forintot is spórolhatunk.

A Holtankoljak.net adatai szerint Szegeden legolcsóbban a Mol kútjainál mérik a gázolajt, 690 forintos literáron, a benzint pedig 625-ért. Csütörtökön a magyarországi Kiszombor és romániai Nagycsanád közötti Lukoilnál előbbinek literjét 7,47 lejért (599 forint), utóbbiét 6,23 lejért (500 forint) adták. Egy átlagosnak mondható, 50 literes tanknál ez gázolajjal 4550, benzinnel pedig 6250 forintnyi különbözet a kasszánál.

Az említett Lukoil egyébként Szegedtől ~30 kilométerre van, ami oda-vissza, hétliteres átlagfogyasztással számolva diesel esetében 2520, benzinnél pedig 2105 forint útiköltség. Ez azt jelenti, hogy ha az embernek van ideje és kalandvágya, még a százhatvanezres megyeszékhelyről is megérheti autóba ülni, hiszen a kishatáron öt perc alatt át lehet jutni, a végén pedig 2–4 ezer forintot még meg is takarítottunk.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.