Mint azt írtuk még a múlt héten, Karikó Katalin, aki a közelmúltban lett az SZTE kutatóprofesszora, az idei fiziológiai és orvostudományi, valamint a kémiai Nobel-díj várományosai között szerepel.
A számos kitüntetés és elismerés után sokan szinte biztosra vették, hogy a kutató megkapja majd valamelyik Nobel-díjat, ugyanis többüket is a tudomány legrangosabb elismerésének az „előszobájaként” tartanak számon. Azonban reálisan nézve, a díjat nem szokták azonnal odaítélni, így várhatóan még pár év el fog telni, mire esélyes, hogy lesz egy újabb Nobel-díjasunk.
Hétfőn jelentették be az orvosi-élettani Nobel-díj nyertesét, idén Svante Pääbo svéd genetikus kapta az evolúciós genetika területén elért eredményeiért. A 67 éves svéd tudósnak a neandervölgyi ember genomjának szekvenálásáért és a paleogenomika tudományterületének megalapításáért ítélték oda az elismerést. Arról írtunk, hogy kutatási eredményeit az SZTE is felhasználja a magyarság genomjának feltérképezésére.
Addig is reménykedhettünk Karikó Katalin miatt, hiszen esély most is volt valamennyi: szerdán dél körül osztják ki a kémiai Nobel-díjat. Sajnos azonban nem a magyar tudós nyerte idén sem: a gyógyszerfejlesztés új kémiai módszereinek kidolgozásáért három tudós, Carolyn R. Bertozzi, Morten Meldal és K. Barry Sharpless kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
Tavaly a molekulaépítés hatékony eszközéért járt az idei elismerés egy német és egy angol kutatónak. Benjamin List és David W.C. MacMillan az aszimmetrikus organokatalízis kifejlesztésével érdemelték ki a díjat. Az organokatalízis az a precíz eszköz, amelynek segítségével a molekulaépítés nehéz feladata megoldható. A módszernek nagy szerepe van az új gyógyszerek kifejlesztésében, és a kémia környezetbarátabbá tételében.