Szűcs Dániel
 
Szűcs Dániel Szűcs Dániel
A tökéletes hétvégi úticél Szegedről
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
A tökéletes hétvégi úticél Szegedről
Nem tudok betelni Temesvárral. Évek óta visszatérek, és egyre biztosabban ki merem jelenteni: a bánsági nagyváros az elsőszámú turisztikai úticél Szegedről ősztől tavaszig.
Szűcs Dániel · Régió · 2026. 08. 19. 17:26

Először tán a temesvári Ikea nyitása miatt jártunk Temesváron még 2023 júniusában Balogh Gergő kollégámmal, hogy az első napról és az árakról készítsünk riportot, amely a Telexen is megjelent. Az áruház látogatása mellett a belvárosban is szétnéztünk, és hamar egyértelmű lett, hogy ide vissza kell térni. Annyira sokrétű és izgalmas ez a város, és annyira közel van Szegedhez, hogy azóta rendszeres kirándulások célpontja lett.

Eredetileg eszembe sem jutott, hogy írjak a múlt hétvégéről, amit ott töltöttem. Miután a napokban több ismerősöm is jelezte, hogy az a pár mondat, amit említettem a városról, meghozta a kedvüket, hogy ők is ellátogassanak a párjukkal, muszáj vagyok írásban végigvenni: miért kihagyhatatlan hétvégi célpont ez a 100 kilométerre fekvő, lapos romániai település. Ingyenes közbringák Temesváron, ahogyan egyre több nagyvárosban, szinte teljesen ingyenes a közbringa-rendszer (kettő is van, turistáknak az i'velo javasolt). Nincs regisztrációs díj, és az első két óra mindig ingyen van, majd minden további két óra is csak 10 lej, azaz kb. 700 forint.

A városban 9 állomás van, ami kicsit kevés, de szinte mindig voltak szabad biciklik, és egészen varázslatos élmény napokon át két keréken mászkálni egy azért mégiscsak idegen városban. Nem kellett az amúgy kiterjedt és sűrű, de jelenleg jócskán feltúrt és terelt villamoshálózatra támaszkodni, vagy gyalogolni, és az autót sem vettük elő a hotel garázsából.

Alapvetően Szegedhez képest meglepően kevés a biciklis, és ennek ellenére is erős kerékpárút-hálózattal rendelkezik a város, sok mellékutcában is szeparált bicikliút van.

Tovább a cikk folytatásához
További hírlevelek
Támogassa a Szegedert!
Kapcsolat
Instagram · Facebook · YouTube

Ezt az emailt azért kapja, mert feliratkozott a Szegeder hírleveleire. Hírlevél-beállítások módosítása

Szegeder.hu Alapítvány • 6721 Szeged, Kárász utca 16. – Ungár–Mayer-palota – Látogatás előzetes bejelentkezéssel