Mosómedvéket találtak Ócsánál, a Szegedi Vadasparkba hozták őket

Végre egy cuki hír azoknak, akiknek már elege van a politikából: mosómedvék érkeztek a Szegedi Vadaspark Európa részére, és erről még az MTI is beszámolt. 

Az állatok áprilisban kerültek a szegedi intézménybe, miután a Pest vármegyei Ócsa környékén fogták be őket vadon természetvédelmi szakemberek. Az inváziós faj Magyarországon is terjed, és rossz hatással van az őshonos élővilágra, ezért magánszemélyek számára nem, csak állatkertekben tartható.

Ócsa mellett egy egyedülálló, 3575 hektáros jégkorszaki ősmocsár-maradvány található, amely számos ritka faj élőhelye. Az Ócsai Tájvédelmi Körzet a Duna–Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik.

A mosómedve eredetileg Észak- és Közép-Amerikában őshonos, Európába az 1930-as években telepítették be, elsőként Németországba, főként prémhasznosítási és vadgazdálkodási céllal. A szökések és szándékos szabadon engedések következtében gyorsan terjedni kezdett, ma már Európa 27 országában észlelték vadon. Magyarországon az 1980-as években jelent meg, napjainkra már stabil hazai állománya van.

Inváziós fajnak számít, amely elterjedve veszélyt jelent az őshonos élővilágra, ráadásul számos betegséget is terjeszt, amely állatot és embert egyaránt fertőz. Emiatt Magyarországon 2010 óta nem tartható magánszemélyeknek. 2016 óta pedig az Európai Unió inváziós fajok listáján szerepel, vagyis tilos a tartása és kereskedelme magánszemélyeknek, csak állatkertekben nevelhetők szigorú feltételekkel.

Magányosan élnek, alapvetően éjszaka aktívak, a nappalokat összegömbölyödve a fák lombkoronájában töltik. Egy–három kilométeres átmérőjű területen mozognak, melyek átfedésben lehetnek más egyedekkel. Gyakran fogyasztanak növényi terméseket, magvakat, olykor olyan termesztett gyümölcsöket is, mint a barack, dinnye, szilva, de szerepelnek az étlapjukon ízeltlábúak, halak, kétéltűek, rágcsálók és tojások is. Jól alkalmazkodnak a különböző élőhelyekhez és az ember közelségéhez, lakott területeken gyakran kutatnak élelem után szeméttárolókban.

A 60–90 centis testhosszú, 6–7 kilós mosómedve mancsában tízszer annyi érzékelőpont található, mint az ember tenyerében, ami vízben még érzékenyebbé válik. Jellegzetes „mosó” mozdulatait azért végzi, hogy tapintással felderítse a megszerzett táplálék tulajdonságait.