100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A hónapok óta zajló felújítások miatt februárban még fagypont közeli hőmérsékletű tornateremben kellett tesiznie a szegedi Krúdy Gyula Technikum diákjainak – ezzel a problémával keresett meg minket olvasónk.
Az oktatás a munkálatok elkezdése után is folytatódott az iskolában. „A tornaterem egyik fala félig le van bontva, a terem így részben nyitott”, tehát nem is igazán fűthető. „A diákok jelzése alapján a testnevelés órákat ennek ellenére a tornateremben tartják, ráadásul gyakran az első órák egyikében. A tanulók jelzései szerint a teremben 1°C-os hőmérsékletet mérnek” – írta olvasónk levelében.
Az intézményben több tornatanár is van. Forrásunk állítása szerint egyikük nem fogadott el felmentést az órára, hiányzást adott annak, aki nem vett részt. Azt mondta, a pedagógus nem engedte, hogy kabátban végezzék az iskolások a feladatot, így a diákok „pulóverben, fagypont körüli hidegben futkároztak egy részben fal nélküli tornateremben.”
A fenti kifogásokkal kapcsolatban február 18-án küldtünk kérdéseket az intézménynek és az azt fenntartó Szegedi Szakképzési Centrumnak, ám cikkünk megjelenéséig egyik helyről sem érkezett válasz.
Ugyanakkor nem sokkal megkereséseink után foglalkozhattak a problémával. Február 25-én, szerdán ugyanis a helyszínen két kilencedikes lány azt mondta lapunknak, hogy náluk már nem tartják meg a tesiórát. A változás múlt héten kezdődött, szerintük ezzel az esetleges panaszokra reagálhattak, „meg nem nagyon akarták, hogy a gyerekek megfázzanak, vagy valami problémájuk legyen”.

Náluk viszont nem volt probléma azzal, hogy mit vesznek fel: „melegítőnadrágtól kezdve pulcsin át minden lehetett rajtunk. Rétegesen lehetett öltözködni.” A tanáruk elfogadta az orvosi igazolással érkezők felmentését.
De mint mondták, az intézményben összesen négy testnevelés tanár dolgozik. „Vannak olyan tesi tanárok, akik kivisznek minket az udvarra, focizni, vagy egy játszótérre, ahol lehet aktívan mozogni. Vagy elmegyünk sétálni” – mondta eztán egy tizedikes srácokból álló társaság. Valaki hozzátette, az egyik oktató az osztályteremben tart elméleti órát, ahol videókat néznek.
Persze egy darabig ők is használták a termet. „Hát fáztam kicsit. Elég volt egy pulcsi, de hogyha mondjuk kabátban mentem volna be, nem hiszem, hogy szólt volna” – jegyezte meg az egyik diák.

A tanulók azt mondták, egyelőre nem tájékoztatták őket arról, hogy mikor lesz kész a tornaterem. Mihálffy Béla KDNP-s országgyűlési képviselő a decemberi alapkőletételen még fél évet jósolt a projektnek, tehát mire befejeződnek a munkálatok, valószínűleg már nem lesz probléma a hőmérséklet.
A felújítás egyébként uniós támogatással valósul meg, összesen három szegedi szakképző iskolát fejlesztenek 6,83 milliárd forintból. A Krúdyban energetikai korszerűsítést végeznek és közösségi teret alakítanak ki a munkálatok során, amelyeknek kivitelezője a hódmezővásárhelyi székhelyű Bodrogi Bau Kft. A régi külső, elavult nyílászárókat is lecserélik, valamint elkészül az épület teljes külső hőszigetelése is.
A helyszínen próbáltunk tanárokat is megkérdezni a tornaterem kapcsán, de az igazgatóhoz irányítottak. Pénteken kerestük a kivitelezőt is, hogy megtudjuk, hogyan oldották meg, hogy az építkezés ideje alatt a diákok gond nélkül használhassák a termet, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.
Frissítés (március 6. 16:40): Cikkünk megjelenése után a Szegedi Szakképzési Centrum válaszolt kérdéseinkre. A választ alább változtatás nélkül közöljük.
„A felújítási munkálatok munkavédelmi, szakképzési és népegészségügyi előírásoknak való megfelelését mind a kivitelezést végző cég, mind a Szegedi Szakképzési Centrum és Krúdy Gyula iskolája folyamatosan ellenőrzi. A kivitelező feladata a folyamatos egyeztetés – heti/napi szintű – a szakképzési centrummal és az intézménnyel. Ezáltal biztosítottak a körülmények.
A felújítási munkálatok ideje alatt folyamatosan vizsgáltuk az alternatív helyszínek biztosításának lehetőségét. Az elmúlt időszakban a tornaterem használatát az aktuális műszaki állapothoz igazítottuk, valamint átmeneti megoldásokat alkalmaztunk (elektromos melegítők, hőlégbefúvó berendezés) a megfelelő hőmérséklet biztosítása érdekében.
A kivitelező, a fenntartó projektmenedzsmentje és az iskola folyamatosan ellenőrzi a hőmérsékleti viszonyokat, ezért is kerültek átmenetileg – a tornaterem átadásáig – elektromos melegítők és hőlégbefúvó berendezések beüzemelésre.
A tanulókat tanév elején tájékoztatjuk arról, hogy orvosi igazolás bemutatásával mentesülhetnek a testnevelés óra alól, ez a Szakmai programunkban rögzítve van, ez az alapszabály, csakúgy, mint az az eset is, ha a tanuló nem vesz részt az órai munkában. A testnevelő oktatók kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a jelenlegi helyzetben korrelációt teremtsenek a szabályozás, a mindennapi testnevelés és a felújítási munkák okozta felmerült helyzetek között.
Az intézmény folyamatos ellenőrzéssekkel vizsgálta, hogy a termekben megfelelő hőmérséklet legyen az igénybe vett hőmérsékletszabályozó berendezésekkel, fagypont közeli hőmérséklet egyetlen helyzetben sem állt fenn. Egyébként intézményi szinten nincs olyan szabályozás, amely tiltaná meleg ruházat viselését a testnevelés órán.
A jelenlegi ütemezés szerint a tornatermet érintő munkálatok a következő hetekben folytatódnak. A jövő héttől a helyiség teljes egészében építési terület lesz, így ott tanórát nem tartunk. A kivitelezés előrehaladásáról a szakképzési centrummal folyamatos egyeztetés zajlik. Intézményünk számára a tanulók egészsége és biztonsága kiemelt fontosságú. A felújítás ideje alatt is törekszünk arra, hogy a körülményekhez igazodó, felelős szakmai döntéseket hozzunk.”














