Útnak indult csütörtökön egy 15 méteres Škoda trolibusz Csehországból Szegedre – derült ki egy cseh trolis közösségi oldal posztjából.
Decemberben megírtuk, hogy az SZKT öt alacsonypadlós trolit vásárol a közép-csehországi Pardubice városából, köztük egy 12 és négy 15 métereset.
A háromtengelyes, hosszabb, Škoda 28 Tr típusú trolik, amelyekből négy érkezik majd, akár 135 utas szállítására is képesek. Ezeket az SZKT a forgalmasabb vonalakon tervezi bevetni. Csak vezeték alatti üzemben tudnak közlekedni, tehát nem lesz akkumulátor bennük.
Az egyetlen rövidebb, szóló példány, a Škoda 26 Tr nagyon hasonló a Magyarországon már ismert Solaris Trolino típushoz, ilyenekből az SZKT is vásárolt már. Legutóbb az olaszországi San Remo-ból vásárolt példányokat helyezték forgalomba.
A járművek karosszériáját a Solaris, a hajtást és az elektronikát a Škoda gyártotta a 2000-es évek végén. A Szegedre kerülő példányok 2009 és 2012 között készültek.
A Csehországból most vásárolt járművek várhatóan még az idén forgalomba állnak Szegeden. Csakúgy, mint a tavaly az osztrák Salzburgból vásárolt csuklós példányok, melyek közül egy már tavaly év vége óta szállítja az utasokat.