Légifotókon az irodaház, amit a Gutenberg utca hársfáiról neveztek el

Friss légifotók jelentek meg Szeged egyik legkomolyabb irodaházáról, mely egyben megnyitott egy passzázst is a Gutenberg és a Hajnóczi utcák között. A légifelvételek alapján a beruházás tulajdonképpen teljesen késznek látszik, bár komolyabb átadóünnepség még nem zajlott – idén nyáron viszont már be is költözött első fecskeként a Lufthansa Systems Hungária.

A Tilia névre hallgató komplexumot a szegedi KÉSZ Csoport építtette fel, a vállalat saját részlege az egykori Gutenberg utcai, 150 éves polgári leányiskola felújításával jött létre. Az irodakomplexum többi része teljesen új építésű, nagy üvegfelületekkel, hullámzó tetővel és két, a passzázs felett átnyúló épülethíddal.

Az áthidalók a teljesen fentről készült légifotón tökéletesen látszanak a Hajnóczy utca felőli oldalon, a passzázzsal egyetemben, mely a két oldalt felépült irodatér között fut végig. A sétálóutca a 150 éves épületrészhez érve aztán egy kisebb udvart alkotva szétterül, innen egy régi, szűk kapubehajtón át lehet kijutni a Gutenberg utcába az 1873-ban, szecessziós stílusban épült egykori polgári leányiskola aljában.

Fotó: Tilia / Facebook

A passzázs mentén várhatóan vendéglátó- és kereskedelmi egységek kapnak majd helyet. A Tilia belső udvarában egy szobrot helyeztek el, melyet negyvenkét pályamű közül válaszottak ki egy a KÉSZ Csoport által meghirdetett képzőművészeti pályázaton. Lénárd Ilona és Kas Oosterhuis „FLOW” című szobra a szecesszióból, a kortárs építészetből és a természetből inspirálódott a készítők szerint.

A Tilia irodaházat többek között intelligens épületfelügyeleti rendszerrel, érintésmentes megoldásokkal, modern szellőzőrendszerrel, okostöltőkkel, LED világítással, kerékpártárolóval és zuhanyzóval, szelektív hulladékgyűjtési lehetőséggel, energiatakarékos szaniterekkel és öblítési rendszerrel, valamint 30 elektromos autótöltővel szerelték fel. Emellett a komplexum alatt kétszintes, 90 férőhelyes parkoló épült.

Fotó: Tilia / Facebook

Az új irodaház megépítésével – a nemrég átadott Oroszlán utcához hasonlóan – a KÉSZ Csoport azt is vállalta, hogy a Hajnóczy utcát teljesen felújítják a Jósika és a Londoni körút közötti szakaszon, az önkormányzattal szoros együttműködésben. Úgy tudjuk, ez a projekt a Gogol utca megújítását követően, jövőre indulhat. Az ügyben még 2023 szeptemberében tartottak lakossági fórumot.

A fórumon elhangzott, a Hajnóczy utcai japánakácokat várhatóan teljesen kivágják a Gogol utcához hasonlóan, mivel sok helyen a gyökerek tönkretették a járdát, a régi épületekben is kárt okoztak néhol. Az újonnan ültetett fák mezei juharok lennének. Érdekesség, hogy az irodaház neve, a Tilia a hársfa latin megfelelője. A vállalat szerint ugyanis a környék hársfái meghatározó szimbólumai a városrésznek, többek közöt tilyenek lettek telepítve a Gutenberg utcába is annak felújításakor.