100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa november végén egyhangú szavazással Varga-Matusovits Danicát, Bayer Zsolt sógornőjét választotta meg a Fogorvostudományi Kar dékánjává, annak a Baráth Zoltánnak a helyére, aki ellen jogellenesen szerzett abszolutórium miatt közokirat-hamisítás gyanújával nyomozás folyik. A dolog érdekessége, hogy nem egyértelműen a botrány hatására történt a dékánváltás: Baráth megbízatása egyébként is lejárna.
Az új dékánról szóló döntést Rovó László rektor december elején jóváhagyta, így a kart 2026-tól Varga-Matusovits irányítja majd, bár a hivatalos kinevezés időpontját még nem hirdették ki – vette észre az Átlátszó. A lap úgy tudja, a dékánválasztást megelőzően november elején a Kari Tanács is szavazott, amely szintén Varga-Matusovits Danicát támogatta, így mindkét testület mögé állt, miközben a pályázaton ketten indultak.
Bár a pályázati kiírás alapján az új dékán 2026 júliusától léphet hivatalba, az Átlátszó egyetemi forrásai azt sem tartják kizártnak, hogy az átadás–átvétel korábban megtörténik: a jelenlegi dékán iránti bizalom ugyanis megrendült az abszolutórium-botrány miatt indult nyomozással. Az egyetem azonban nem árulta el a lapnak, hogy a hivatalos időpont előtt sor kerülhet-e az új dékán hivatalba lépésére.
A jelentkezőknek felsőoktatási tapasztalattal és legalább két év vezetői gyakorlattal kellett rendelkezniük. Egyetemi források szerint korábban az SZTE Fogorvostudományi Karán – az orvoskarral összhangban – öt év vezetői tapasztalat volt az elvárás, amelyet idén csökkentettek két évre – jegyzi meg a lap cikke.
A Szegeder is beszámolt még szeptemberben Bayer Zsolt sógornőjének jelöltségéről, aki egyébként két éve vezeti a Fogászati és Szájsebészeti Klinikát Szegeden, így nem a semmiből jött. Varga-Matusovits Danica PhD-fokozatát 2010-ben, habilitációját 2024-ben szerezte meg. A Fogászati és Szájsebészeti Klinika vezetése mellett megbízott tanszékvezetőként irányítja a Szájsebészeti Tanszéket is. Testvére Bayerné Dr. Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója.
A dékáni pályázatában Varga-Matusovits a kar fejlesztését, az épület- és eszközpark korszerűsítését, valamint tananyag- és bérfejlesztést vállalt. Egységes tananyagrendszer kialakítását, oktatási jegyzetek készítését, továbbá a kutatási és publikációs tevékenység ösztönzését is célul tűzte ki.
Pályázata szerint bővítené a kar humánerőforrását, és javítaná az oktatók, valamint a nem oktató munkatársak bérezését is. Tervei között szerepel kari forrásból továbbképzések és konferencia-részvételek finanszírozása, kutatási alap létrehozása, valamint célhoz kötött, motiváló javadalmazási rendszer bevezetése.













