Szeged városa Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulóját ünnepelte szerdán. A szegedi városházán tartott megemlékezésen Botka László polgármester kijelentette: „A XXI. századi modern, európai, demokratikus Magyarországnak nem lehet példaképe sem a Horthy-, sem pedig a Kádár-rendszer”.
A városvezető szerint a Horthy-korszak romba döntötte Magyarországot, míg a Kádár-rendszer gazdaságilag és erkölcsileg tette tönkre az országot. Hozzátette, mindkét időszakban akadtak olyan kiváló személyiségek, akik maradandót alkottak. Ilyennek nevezte Nagy Imrét, aki túllépett ideológiai korlátain, és a forradalomban a szabadságért, a független Magyarországért küzdött, vállalva a mártíromságot is.
Botka László Klebelsberg Kunót is ezek közé a kiemelkedő személyiségek közé sorolta. A kultuszminiszter és Szeged országgyűlési képviselője „nem a múltba révedt, hanem új gondolatokban hitt, amelyek új utakat kerestek a nemzet számára”. A polgármester emlékeztetett arra, hogy Klebelsberg Kuno a szegedi egyetem alapítóinak egyike volt, ő hívta Szegedre Szent-Györgyi Albertet, és kezdeményezte az országban több száz iskola, köztük számos szegedi intézmény létrehozását.
A beszédben Botka kitért az oktatás jelenlegi helyzetére is: szerinte az iskolák 2013-as államosítása óta az oktatás színvonala romlott, a pedagógusok szakmai szabadsága csökkent, a diákok csak egyentankönyvekből tanulhatnak, és a nemzetközi mérések szerint a magyar diákok egyre gyengébben teljesítenek.
Beszédében ugyanakkor pozitív példaként megemlítette, hogy a Szegedi Tudományegyetem többször is bekerült a Sanghaji-lista első ötszáz intézménye közé. Gyorsan hozzátette aztán, hogy a prágai Károly Egyetem már az első négyszáz között, a bécsi egyetem pedig az első százötven között szerepel, vagyis Magyarországnak még van hová fejlődnie.
Zárásként Botka úgy fogalmazott, Szeged hisz abban, hogy a tudás a város erejének és fejlődésének alapja. „Szeged városa ezt az örökséget viszi tovább. Erről szól a mai emlékülés is.” A rendezvény az emlékezés jegyében zajlott: a városi intézmények és civil szervezetek több programmal tisztelegtek Klebelsberg előtt.