Biztonsági őr az okosboltban, bazaltbeton a nagyállomáson, de hogy áll a BYD-gyár építése? – heti hírlevél #79

3. Debrecen a legdrágább vármegyeszékhely jelenleg, de Szeged is ott van a nyomában

Öt budapesti kerületet megelőzve Debrecen lett a legdrágább vármegyeszékhely az országban, ott az átlagos hirdetési négyzetméterár 996 ezer forint. A városban nemrég megnyitott a BMW-gyár is, ami hatással volt a megnövekedett ingatlanárakra.

930–900 ezer forintos átlagokkal Szeged is a drága kategóriába tartozik Győrrel és Veszprémmel együtt. Csakúgy, mint a debreceni BMW esetében, Szegeden a BYD-gyár építésének bejelentése vitte fel az ingatlanok árát, mostanra pedig a zenga.hu elemzési vezetője szerint Szeged az összes dunántúli vármegyeszékhelyet maga mögé utasította a lakásárak tekintetében.

Az érdeklődések száma az Otthon Start program hatására is emelkedett. A fővárosban július és szeptember között átlagosan 1,43 milliós négyzetméteráron kínálták az ingatlanokat, a legdrágább vármegyék Somogy és Veszprém, míg a legolcsóbbak Békés és Nógrád voltak.

Tovább a sztorira

Ezek történtek még

  1. Átadták a Budapest–Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszát
  2. Krasznahorkai László kapta idén az irodalmi Nobel-díjat
  3. Másfél hétre bezáratta a NAV a szegedi Z. Nagy Cukrászdát
  4. Aláírásgyűjtésbe kezdenek a baktóiak, hogy nekik is legyen TramTrain-megállójuk
  5. Több iskola is elsősök nélkül maradt Magyarországon
  6. Szegeden is elindította az autómegosztást a MOL Limo
  7. Nem viselte a kötelező sugárzásmérőt egy munkavállaló az SZTE Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján
  8. Bemászott a szegedi Csillagba egy férfi, vádat emeltek ellene
  9. Nemrég nyitott a Macko tésztázója, máris költözniük kell

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

1. Így áll a szegedi BYD-gyár építése 2025 őszén

Az építkezés állását nézve nehéz elképzelni, hogy a kínai BYD szegedi gyárában már az év végén megindulhat az első autók összeszerelése, állapította meg cikkében Legény Dániel kollégám. Miután a drónos repüléseket letiltották, szeptember legvégén Bálint András fotós kollégánk kattintgatta végig a gyárépítést, hogy friss helyzetjelentést tudjunk adni olvasóinknak.

Legjobban jelenleg talán az 5-ös út felőli könnyűszerkezeti és présüzem, valamint az ehhez kapcsolódó egyik hegesztőüzem áll. A Sándorfalvi út felé haladva az épülő gyár egyre kevésbé előrehaladott állapotú, ezen a részen ugyanis később kezdték az építkezést, így helyenként még csak a helyben kiöntött, monolit vasbeton tartószerkezetek látszanak. De beszéljen inkább Dani meg a képek:

Tovább a sztorira

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Ez itt a Szegeder péntekenként érkező heti hírlevelének legutóbbi, október 10-én megjelent száma. Ha szeretnéd mindig az elsők között, péntekenként kapni a hírlevelet, ide kattintva tudsz feliratkozni, és elküldjük emailben!

Kedves Olvasók!

Az elmúlt héten is sok érdekes cikk került terítékre a Szegederen. A BYD-gyár épül, de azon kívül a nagyállomás környéke is változásokon megy át a jövőben. A Coop szegedi okosboltjában nem vásárolhatunk biztonsági őr felügyelete nélkül zárás után, és Szeged továbbra is a legdrágább vármegyeszékhelyek között van.

Fotó: Bálint András / Szegeder

2. Lecserélik az Indóház tér macskaköveit betonburkolatra

Az Indóház téren végállomásozó buszok a macskakő lecserélésének legfőbb okai, ugyanis a súlyuk alatt megsüllyedt és egyenetlenné vált az útburkolat. A változtatás a Szent Ferenc utcát már nem érinti, csupán azt a területet, ahol a buszok közlekednek a vasútállomás előtti részen. A macskakőről a bazaltbetonra esett a városvezetés választása, mivel már több helyen is bevált Szegeden a buszmegállók útburkolataként. A felszedett macskaköveket a jövőben újrahasznosítják és a város több pontján is felhasználják Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester elmondása szerint.

Csüllög Imre, a Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezetének vezetője szerint a macskakő az egyenetlen felszíne miatt már a kezdetektől gondot okozott a kerékpárosoknak, valamint a bőröndöt húzó és a babakocsit toló gyalogosoknak is. Nagy Gyula urbanisztikai szakértő is racionálisnak látja a cserét, viszont szerinte a történeti arculat szempontjából veszteség is egyben, hiszen a macskakő illeszkedik a tér századfordulós hangulatához, ami a betonozással el fog tűnni.

Tovább a sztorira

4. Biztonsági őrt állítanak a Coop szegedi okosboltjába

A lopások miatt ideiglenesen biztonsági őrt állítanak a szegedi Coop okosboltjába. Eddig a mesterséges intelligencia látta el a biztonsági feladatokat, ám szeretné a Coop megerősíteni egy valódi emberrel is a felügyeletet.

Kelemen János, a Coop Szeged Zrt. vezérigazgatója szerint, még ha nem is nagy számban, de történtek visszaélések a rendszerrel. Több esetet is említett, például amikor egy ittas férfi ellopott néhány árucikket az üzletből, és csak azután fizette ki a termékeket, amikor a rendőrség már eljárást indított ellene.

A májusban megnyílt bolt különlegessége, hogy zárás után is lehet benne vásárolni önkiszolgáló módon, személyzet nélkül.

Tovább a sztorira

A hét képe

Bálint András kollégám képén egy enyhén kanyargó útszakasz látható a BYD-gyár közelében, ami egy emelkedőre vezet. Az út két oldalán fémkorlát fut végig, a szélén pedig száraz növényzet. A háttérben, a kanyar tetején egy ember látszik, zöld felsőben, biciklin.

Ez a kép valahogy a csend mozdulatlanságát mutatja – nem a kihaltságét, hanem azt a pillanatot, amikor minden csak éppen van. Az út kanyarja sejteti, hogy van folytatás, de nem látni, hova vezet. Minden út ilyen: kicsit magányos, kicsit bizonytalan, de valahová mindig visz.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder